Savanyítunk.

• Mi az ott a falon?

• A címerünk.

• A címerük?

• Igen. Sváb címer. Mária Teréziától kaptuk.

• Kitől?

• Mária Teréziától.

• Mikor?

• Hát amikor idejöttünk Vecsésre. A hegyek Németországnak azt a részét jelentik, ahonnan származunk. Mellette egy szál rozmaring, mert az mindenhol gyökeret tud ereszteni. Nálunk fontos jelkép.

• Nálam is.

• A kisbabák születésekor is viszünk ajándékba egy szálat. A pólyára kell tenni.

• A hűség jelképe is.

• Igen, esküvőknél kirakjuk az asztalra.

• És a többi?

• A kereszt azért van benne, mert katolikusok vagyunk. Az a láda meg a káposztát jelenti.

• A káposztát?

• Igen, mi azzal foglalkozunk. Savanyítunk.

Vendéglátás

• Gabó is hazajött az ünnepekre.

• És hol lakik?

• Nem otthon. Nagymamám le van robbanva. Meg el se férne.

• Akkor?

• A Kormányzóban vett ki szobát.

• Tetszik neki?

• Elég fura azt mondja.

• Hallottam én is ilyet.

• Hát, már nem Csepi néniék csinálják.

• Nem. Az éttermet is visszaadták.

• Kiszálltak.

• Elegük lett.

• Öregek is.

• Kár értük.

• Nem olyan már, mint volt.

• Nem.

• Most kik csinálják?

• Valami Andrea nevű nő. Gabó mondta.

• Jó fej?

• Érdekes.

• Miért?

• Csak nyolctól kettőig van ott.

• Minden nap?

• Remélem!

• És amikor nincs ott?

• Akkor telefonon lehet hívni. De ismeretlen számot nem vesz fel.

Kép: Pixabay

Szöveg helyszíne: Török Fürdő, ázalgás

Nefelejcs

Ha azt kérdezik, szerintem melyik a legcsikágóibb utca Csikágóban, mindig a Nefelejcset mondom.

A Keletitől a Damjanichig tartva lefedi a környék sokszínűségét, ráadásul végig tele van fákkal. Van rajta óvoda, jógastúdió, macskahotel, gyantaszalon, kínai és indiai büfé, írószer- és fűszerbolt, múzeum, talponálló kocsma, erkélyes villa, gigantikus tömbház városi legendákkal, egyemeletes házak és apró palota is. 

Jár rajta troli, mint a legtöbb forgalmas csikágói utcán, a törtenelme pedig úgy árad az aszfalt- és házrepedések közül, hogy az is megérzi, aki nem akarja.

A troli előtt lovaskocsik is kopogtak már itt, sőt nemegyszer tankok is, május elsejei felvonulások, most tömény autóforgalom nyomul, parkolóhely sosincs, de például egyetlen kanyar sem az egész utcában.

Csak pár képet villantottam az év végére belőle, de egy hosszabb videót is megérne. A Nefelejcs folyton változik, mégis állandó.

#nefelejcs #nefelejcsutca #csikágó #budapest #pest #budapestvibes #streetphotography #streetstyle #urbanjungle #urbanphotography #local #hood #concretejungle #history #ourvillage #supportlocal #greetingsfromcsikágó 

Zsolti tanácsa

Frankfurtban vagyunk kiküldetésben, kissé idegenül mozgunk a német irodában. Zsolti, aki korábban jár márt ott, és németül is tud, Balázsnak ad javaslatokat cseten.

“Sétálj el a csocsóasztal felé. Aztán hangosan mondjad, hogy: Sieht aus wie ein Kickertisch!
Aztán csavarj be néhány alkarost, hogy legyen hangja, aztán a helyi nagymenők úgyse bírják ki és kihívnak.
Aztán ha kikaptok (mert valószínű), mondjad, hogy na majd ha itt lesz a Zsolt, akkor legyen a visszavágó!”

Kép: Flickr, Sean Hagen

Szeretem az oldalad

Szeretem az oldalad. Két évet laktam a Marek József utcában a kilencvenes években. Elég intenzív időszak volt, nekem is, meg az országnak is. Albérletről albérletre mentem Pesten. Harmat utca, Kőbánya, Róna utca. Öt vagy hat helyen laktam, Visegrádi utcától a Nyugatiig, nagyon bírtam.

Csikágó olcsó környék volt, a pestiek nem akartak odamenni. Sok volt a roma, életemben olyan kutyaszaros utcát nem láttam, mint a Marek. De imádtam a Garay piacot. Egy hét után leköszöntek a romák az utcán. Vagyis először felkérdeztek, hogy kicsoda, micsoda, honnan. De utána két évig minden nap köszöntek.

A pecóban nem volt meleg víz meg fürdőszoba, a főbérlő nem engedte, hogy megcsináljam és lelakjam. Így a főnököm éttermében fürödtem, meg lavórban, mint gyerekkoromban.

A hajnali piacos culágerekkel ittunk sokszor. Én akkor jöttem hazafelé a melóból, ők is már kipakoltak… ehhh, jó volt.

Sok emlékem van a környékről. Így visszagondolva az egész pesti létemben ez volt az egyetlen hely, ahol úgy éreztem, hogy befogadnak.

Fotó: Flickr, Ablak a múltra

Zsini

Bethlen téri zsinagóga.

Korábban is posztoltam már róla, de ezek a képek annyira jók, hogy megéri néha újra elővenni őket. Pláne, hogy sokan nem is tudják, itt készültek a Csikàgóban. De hogy tud eltűnni az aprócska téren egy, akár 900(!) főt is befogadni képes, a múltat a jelenbe teleportáló épület? 

Ügyesen, de a bejárati ajtó feletti héber felirat azért árulkodó. A templom - mondjuk így, bár Csikàgónak klasszikus temploma egyáltalán nincsen - teljesen beolvad abba a nagyobb épületbe, ami most iskola, egykor az Izraelita Siketnémák Országos Intézete volt, majd a II. Világháború alatt kórház.

Maga a zsinagóga az 1920-as években nyílt meg, amikor Óbudáról és a belvárosból egyre több zsidó kisiparos család költözött a környékre. Akkoriban rengetegen jártak ide istentiszteletre, sokan névtáblát is csináltattak a helyükre, volt, aki csak a beépített pótszékeken fért el.

Ma már ritkán látni mozgást az udvarán, pedig a rabbi még egy mini játszóteret is csináltatott oda. A berendezés odabent egyébként majdnem teljesen eredeti, a szószék középen van, a férfiak és a nők padsorai lepellel elválasztva, a színes ólomüveg ablakok szikráznak a fényben - majdnem mind egy-egy család adománya. Már csak ezekért is érdemes bemenni.

Ha lehet. Három éve, amikor ott jártam, egyszerűen e-mailt küldtem a zsinagóga címére, amire maga a rabbi válaszolt, nagyon készségesen megszervezve hogy csak nekünk kinyissák az épületet és körbevezessenek. Nemrég egy, a Bethlen tér felújítását megcélzó közösségi kezdeményezés kapcsán úgy hallottam, nem lehet elérni őket sehogy.

Pedig jó lenne gyakrabban megnyitni a helyi lakosok előtt (felekezeti hovatartozástól függetlenül) mert nagyon szép. 

Lehetnének itt koncertek például.

Forrás egy része: @welovebudapest 

Fotók: saját

#bethlentér #zsinagóga #synagogue #architecture #heritage #localhistory #jewishheritage #localheritage #templom #budapest #history #várostörténet #urbanjungle #aesthetic #csikágó #greetingsfromcsikágó 

Dembi

Dembi.

A Dembinszky utcát sokan Csikàgó vízválasztójának tartják, ahonnan már nem szabad “lejjebb” költözni a Keleti irányába. Egyenes, egyirányú, megy a Dózsától a Rottenbiller felé, a 74-es troli útvonala. Volt rajta macskakő, még a régi időkből maradt meg térkő is, és az utca neve is régi: 1889-ben nevezték el így egy lengyel honvéd tábornokról, aki részt vett az 1848-as szabadságharcban.

Sűrűn beépített, sűrűn lakott utca, mint szinte az összes Csikàgóban. Fa kevés van rajta, szürreális vagy üresen kongó (vagy mindkettő egyszerre) üzlethelyiség annál több. Sok közülük lakásként funkcionál.

A Murányival közös sarkán, ahol most is egy kis villamossági cég van, régen az Elektromos Művek egyik telephelye volt. Állítólag ‘56-ban tankok lövöldöztek ott.

Az állatorvosi egyetem tömbje is érinti, belátni az utcából a kertjébe, kutya- és tehénfejes a kerítés. (Meg Kolodko Garfieldos.)

Régen itt volt egy nagy villamosremíz is, most irodaház és parkoló.

A hatalmas bérházak közül sok árnyas, parkos udvart rejt, sok meg csutkára van betonozva. Olyan is van, hogy a bérház hátsó udvaràban cuki kunyhók bújnak meg.

A Dembi Csikàgó mértani középpontja, a váza, gerince. Semmi különös nincs rajta, mégsem lehetne ennél Csikàgóibb.

Halottlátó

• Hallottad, hogy Gabi meghalt az ősszel?

• Nem. Melyik Gabi?

• Nagyanyád szomszédjának az öccse. A traktoros.

• Az a nagydarab?

• Az.

• Jézusom. Tök fiatal volt.

• Nem sokkal idősebb, mint te.

• Hogy halt meg? Kint a földeken?

• Nem, éjszaka álmában. Mire kijöttek a mentők már vége volt.

• Szar karácsonyuk lehet akkor.

• Hát, amióta Gabi testvére meg az anyja elmentek a halottlátóhoz, azóta kicsit jobban viselik.

• Halottlátóhoz?

• Igen.

• Melyikhez? A putnokihoz?

• Nem, dehogy, az már meghalt. Nem emlékszem melyikhez, pedig mondták.

• Miért, olyan sok van?

• Van. Gyöngyösön is, Egerben legalább kettő.

• Egerben kettő??

• Persze. Megyeszékhely. Bocs, vármegye.

• És mit mondott nekik a halottlátó?

• Hát, Gabi azt üzente, jól van. Onnan vette észre hogy meghalt, hogy amikor bement az ólba a birkákhoz, azok meg se moccantak, mégis tudott köztük járni.

Kép: Jutka

Lakókocsi

István lelkesen mesél.

• Tavalyelőtt egész nyáron egy sátorban laktam a kertben. De utána kaptam anyósomtól egy lakókocsit. Így sokkal kényelmesebb.

• Lakókocsiban?

• Aha.

• De miért?

• Nem akartam Ágit zavarni.

• Mivel?

• A piszmogásommal. Ő fekszik este a gyerekekkel, sokszor akkor vágok.

• És a lakókocsiban laktál?

• Nem, sátorban. Csak onnantól laktam a lakókocsiban, amikor anyósom nekem adta.

• Honnan volt anyósodnak lakókocsija? Vett neked egyet?

• Dehogy, egy telket vett, azon volt a lakókocsi. Neki nem kellett, idehoztuk.

• És azóta abban laksz?

• Aha, a kertben. De néha bemegyek a nappaliba is.

• De miért laktok így?

• Kicsi a ház, félkész. Ági nem annyira éjszakázós, nyugisabb így mindenkinek.

• És este?

• Találkozunk a nappaliban. Majd ugorjatok be legközelebb, ha arra jártok.

• A nappaliba?

• Dehogy, hozzánk. Megmutatom a lakókocsit.

Hagyj_ma

• Helló, ha jössz ma tudnál hozni hagymát esetleg?

  Ha belefér beugrom a Pennybe a gyerekekkel, de nem biztos hogy összejön.

• Szia, szerintem ezt nem nekem akartad. Nem rémlik, hogy megbeszéltünk volna mára bármit.

• Ó.

  Múlt héten beszéltük meg a mát.

  Telón, amikor szülinapod volt.

• Ne hülyéskedj.

• Amikor mentél haza melóból.

• Jaa, akkor be voltam baszva.

#cset #életnegyvenfelett #friendshipgoals #melinda

Vasárnap

Máriafürdőnél szállunk fel a kora délutáni IC-re. Nincsenek sokan, pláne nem első osztályon. Gyorsan megtaláljuk a kupét, csak egy konszolidált fiatal pár ül benne. Fiú, lány, szemüveg, tomtom cipő, krémszínű cuccok. Ügyet se vetnek vihogásunkra, a fiú a laptopjába mélyed, a lány összehúzott szemekkel nyomogatja a telefonját.

A srác valahol Fonyód után néz fel először a képernyőről. Látszik, ahogy a kurzorja idegesen ugrál az excel tábla egyforma, helyenként színezett téglalapjai között. A vonat tompa zakatolásától alig hallhatóan, indulattalanul motyogja maga elé: - Az elmebeteg Gyurit nem hívjuk meg.

A lány leteszi a telefont az ölébe, ő is felnéz. Mélyet sóhajt, lassan fújja a levegőt, idegesen ránt a haján. - Muszáj - válaszolja rekedten.

- Nem muszáj - feleli a srác kapásból, állva a lány tekintetét.

- Nagyanyádat is meghívtuk - vált taktikát a lány. Pár másodperc csend.

- Az más. Ő közeli rokon. - A srác még nyomatékból hozzáteszi - És nem alszik ott.

Hosszú csend Siófokig. A fiú közben jobb híján becsukja a laptopot, előveszi a telefonját. Elintéz pár diszkrét hívást, aztán maga elé meredve szórakozottan annyit mond: - Erikáék a gyerekekkel jönnek.

A lány, mint akit villámcsapás ért. - A vacsorára is? - húzza fel a szemöldökét.

- Igen - feleli a srác színtelen hangon. - Megpróbáltam lebeszélni őket, de nem ment.

A lány idegesnek látszik.

-Akkor át kell variálni az ültetést. Majd esznek Osziékkal.

- Aha, persze - grimaszol a srác.

- Tudsz jobbat? - mered rá a lány. A fiú nem válaszol, nézi a tájat. Csak akkor fordul újra a lány felé, amikor a Balaton eltűnik a látóhatárról. Békítőleg rákérdez: - Nem vagy éhes?

- De - válaszolja fásultan a lány - Ma még kábé semmit nem ettünk. - Békítőleg ő is hozzáteszi: - Rendeljek valamit Woltról? Mire hazaérünk megjön.

Komoly arccal odanyújtja a mobilját a fiúnak, az pötyög rajta valamit, visszaadja. A lány is beírja a magáét, majd mogorván a képernyőre mered, hangja csattan, mint az ostor. - Nyolcezer? Minek kell neked ennyi minden?

A fiúnak kínos, a padlót nézi, úgy válaszol: - Múltkor is ennyi volt, nem emlékszel? Ennyibe kerül.

A lány nem válaszol, puffog magában még egy kicsit, a fiú próbálja elsimítani a dolgot. - Kell a kártyám? - kérdezi. A lány fel sem néz.

A vonat hamarosan becsattog előbb Kelenföldre, aztán lomhán a Délibe is. Leszállásig meg sem szólalunk.

Kép: Unsplash/Andy Pierce

Meg lettünk említve

• Egy menüt kérek. Látom, még van ott az alján egy kevés.

• Igen, egy adag még kijön belőle. De csicserit már nem tudnék adni.

• Na, akkor beindult az üzlet?

• Alakul. Benéznek azért. Meg is lettünk említve valami Csikágón.

• De jó, azt én írtam! Az a blogom.

• Mije?

• Blog. Mindegy. Itt a környékről írok, meg dolgokról, amik érdekelnek.

• Igen? Én egész életemben itt laktam.

• És milyen volt?

• Jó. Először a Cserhát utcában laktunk a mamával. Aztán elköltöztem a Nefelejcsbe, mert anyám meg én az a két dudás egy csárdában. Most itt lakom a Peterdyn.

• Akkor itt mindent tetszik ismerni.

• Igen. Azon meglepődtem, hogy még tudják az emberek, hogy ezt a környéket így hívják. Régen az is volt, főleg a Keleti környékén.

• Mármint milyen?

• Veszélyes. De sokat változott. A Cserhát utcában pédául még apácazárda is volt.

• Komolyan?

• Hát, én nem láttam, a mama mesélte.

• Tudja, hogy van egy könyv is a Csikágóról?

• Mi? Egy film?

• Nem, egy könyv.

• Aha, nem tudtam. De jó ez a környék, szeretem. Van minden. De sokan költöznek is. Mindig is így volt.

• Jobb lett a környék?

• Ahogy vesszük. Nagyobb a forgalom, több a szemét. De biztonságosabb is. Nem mennék el innen. Na, de micsodája is van magának, amin meg lettünk említve?

Orvosi titoktartás

Kisfiam, ki nem találnád, mi történt. Itt volt Zsuzsa a szomszédból. Hogy megkérdezze, hogy van apád. Csak úgy beállított, pedig nem voltunk soha jóban. Köszönő viszony.

Volt kint nála is a körzeti, tudod a Szováti. Aki apádhoz is kijár. Havi egyszer körbemegy. Van szolgálati autó, az önkormányzaté, na mindegy. Zsuzsáékhoz is szokott menni, tudod a kilencvenéves öreganyja már nem tud mozogni.

Becsengetett most a Zsuzsa, hogy megkérdezze hogy van apád. Meglepődtem! Volt ma náluk a Szováti. Mondta nekik hogy hozzánk is jár. Zsuzsa meg kérdezte, hogy minek, beteg valaki? A Szováti meg csóválta a fejét, hogy őt köti az orvosi titoktartás, nem mondhat semmit. Csak annyit árulhat el neki, hogy apádnak már nincs sok hátra.

Egy zsák dió

Anyámmal a nappaliban ülünk. Az udvaron monoton zúgás. Apám porszívózza anyám autóját, mert október harmincegyedike van, és vidéken nem megy az ember piszkos autóval a temetőbe. A zúgásnak pár másodperc múlva hirtelen vége szakad, apám feje megjelenik az ajtóban.

• Évi. - kezdi - találtam a csomagtartódban egy zsák diót.

Anyám magától értetődően válaszol.

• Igen, Erika adta. Öt évben egyszer terem nekik ennyi.

Apám, ugyanazon a hangon.

• Mi a terved vele?

• Semmi. - így anyám.

Öt másodperc csend. Apámat meg lehet lepni, de megtörni nem. Negyvenegynéhány év együttlét tapasztalatával a hangjában folytatja.

• Akkor kirakom a garázsba.

• Mit? - kérdi anyám.

• A diót. - feleli apám.

• Ne rakd ki, ősz van, belemegy az egér. - válaszolja anyám higgadtan.

• Akkor felviszem a padlásra. - így apám.

• Nem fér el, ott van a tavalyi. - mondja anyám.

• Azt dobjuk ki. Úgyis félig rohadt. - kontráz apám.

• Ne dobjuk ki, jó lesz a madaraknak télen. - feleli anyám.

Apám sokatmondóan sóhajt.

• Fel kellene törni. - jelenti ki.

• Fel. - hagyja jóvá anyám.

Csend.

• Akkor most visszarakom a csomagtartódba. - nyugtázza apám.

Anyám most először néz fel. Egyenesen apám arcába. Azt feleli:

• Rendben.

Apám kimegy, és újra felberreg a porszívó.

A kép nem illusztráció.

Lombik

• Jaj de aranyos babák! Megnézhetem őket?

• Persze.

• Ikrek?

• Igen.

• Nem is hasonlítanak.

• Kétpetéjűek.

• Nahát, ilyet még nem is hallottam.

• ….

• Nagyon aranyosak.

• Köszönöm.

• Biztos nehéz velük.

• Hát, néha az. De szerencsére jó gyerekek.

• Biztos sokat sírnak. Meg látom, maga sem húszéves már.

• Most le tetszett öregezni?

• Hát látszik, hogy nem húsz.

• Nem vagyok már húszéves, az igaz. Idén leszek negyven.

• Hát igen, mint a lányom. Az is negyvenhárom lesz.

• Én még csak negyven.

• A lányom negyvenhárom. De neki még gyereke sincs... Nem is lehetne már, csak lombikkal, mint magának.

• De ezek nem lombikosak.

• Neki is már csak lombikkal lehetne. Én már teljesen kétségbe vagyok esve.

• Sajnálom.

• Hogy lehet kérni ezt a lombikot?

• Fogalmam sincs. Ők nem lombikbabák.

• A lányomnak máshogy már nem lehet.

• Hát igen, de a remény hal meg utoljára. Nekünk viszont mennünk kell. Szép napot.

Zöldséggel nem lehet

Jó napot. Egy füstölt sonkát kérnék. Abból a húsosabból.

Ezt az egészet?

Nem, az sok lesz. Kb. a fele elég.

Nem nagy ez, nézze meg. Összefő.

Sok nekünk, nem eszünk meg ennyit.

Dehogyem, higgye el, elfogy az! Megeszi a férje.

Az ugyan nem.

Hogyhogy?

Vegetáriánus.

Micsoda?

Nem eszik húst.

Semmit?

Semmit.

Dehát szokott jönni ide.

Igen. Szódát cserélni.

Nem figyeltem még.

Hát most már tudja.

Húsvétkor se eszik?

Nem eszik az sose.

És maguk?

Mi a gyerekkel szoktunk.

Hát még szerencse. Szegény férje. Hát, sajnálom.

Köszönöm, de megvan így is. Akkor elfelezné a sonkát, legyen szíves.

El, persze. Na, oszt üzenem a férjének, hogy ezt ne csinálja. Zöldséggel nem lehet jóllakni!

Nem lötyöghetek el még egy évet

De jó, hogy írtál, bár nálam semmi különös nincs. Tele vagyok szorongással, borzalmas ez az egész.

Egy kis jó hír: ma volt az utolsó kurzusom a kezdőkkel, megköszönték a munkám, aranyosak voltak. Most egy hónap pihenés jön ezen a fronton, marad a másik három. Közben ott a pályazat és a készülő kötet, mellette meg elkezdtem járni a továbbképzésre is. Muszáj, mert a sok beadandó javítása mellett nem tudok komolyabban fejlődni. Nincs kényszer, és ha nem írok, ingerültebb vagyok, erre már rájöttem.

A gyerekekkel nehéz. A mini dacos, a naggyal meg folyton belebukok a sulis dolgok észben tartásába. Kikapcsolódásképp elkezdtem nyelvet tanulni, próbálom művelni magam (előadásokra járok, szakkönyveket olvasok), néha alszom is egy kicsit.

Kacérkodom a gondolattal, hogy kellene tanulni valamit, csak egyszerűen nem vagyok képes elkötelezni magam. Így marad a könyvtári/itthoni keretek közti művelődés, autodidakta módon, amennyire éppen megy. Most éppen lengyelül és (újabban) franciául tanulok. Sajnos a napokban nem volt rá időm, pedig megszabtam magamnak, hogy éjjel 11-12 között minden nap ezzel foglalkozom. (Persze leginkább azért, hogy kompenzáljam a hiányosságaim az angol terén, ami inkább stresszforrást jelent).

Múlt héten sikerült eljutni színházba is, ha meg épp semmi dolgom, akkor bevackolom magam a könyvtárba fél napra és olvasgatok mindenféle okosságot.

Szóval, alapvetően boldogulok. Bár a sokpólusú munkavégzés miatt vannak hiányosságaim. Tegnap pl. találtam egy e-mailt amire tavaly decemberben kellett volna válaszolni

Lehet, hogy tényleg sokat vállalok. Néha úgy érzem magam, mint a fuldokló, aki végre feljut a felszínre, próbálna levegőt venni, de közben maga alá gyűri egy teherhajó. Így elég nehéz kreatívnak lenni, ez az egy hátránya van a feszített munkarendnek (meg, hogy morcos vagyok a gyerekekkel). Ma mondjuk csináltunk egy anya-nagyfia félnapot a naggyal. A sztrájk miatt előbb hazaengedték, így amíg a kisebb oviban volt, sütiztünk és könyvesboltoztunk. Jó lett a félévije, meg kellett ünnepelni.

Na, azt hiszem, sikerült kimerítő helyzetjelentést adnom. Tudom, hogy tényleg sok ez egy kicsit, de tudod, nem lötyöghetek el még egy évet.

#nőnapra #láthatatlanmunka #láthatómunka #lötyögés

Savanyús

-Lesz még valami az uborkán kívül? Levet tehetek rá? Igen, az ott az anyukám a polcon, jól kiszúrta. Ki kellett tennem, a vásárlók kérték. Mindig itt árult, a régi piacon is, utána a Rottenbiller utcán is, amíg ezt átépítették. Amikor meghalt, a régi vevők mondták, hogy tegyem ki a képét, neki itt van a helye. Jönnek az öregek, mindig köszönnek neki is, megkérdezik, hogy van. Olyankor gyakran meglibben a terítő is a kép alatt. Itt van neki a helye. Meg nekem is. A lányom is be szokott segíteni, hatáves kora óta. Én meg a kenyeresnek itt a szomszédban, ha nála nagy a sor. Így van ez itt, segítünk egymásnak.

Céklát most nem visz?