Bethlen projekt

Írtam már egyszer a Bethlen térről, de a színház eddig valahogy kimaradt, abban a bejegyzésben is csak említés szintjén szerepel. Bővebben nem foglalkoztam vele, és lehet, hogy most se tenném: a Bethlent Téri Színház létezéséről ugyanis nekünk, csikágóiaknak mintha tudomásunk sem lenne.

Pedig nem akármilyen hely ez. Igazi, Csikágós múltja van.

Aki olvasta Békés Pál gangregényét, az biztosan találkozott már vele, de itt-ott felbukkan a budapesti színháztörténetben is. Sztorija a tér gigantikus bérházának felépítésével kezdődött 1929-ben, ami csak egy momentuma volt a környék ingatlanrobbanásának. Ahogy nőttek ki a hatalmas bérházak a földből, a lakások pedig sorra megteltek, úgy lett igény az infrastruktúrára is. Egyre jobban kiépültek az utak (tervezek erről is bejegyzést), jöttek a kisiparosok, a boltosok, a szolgáltatók, kibővítették a színházzal szembeni zsinagógát, és megalakult maga a színház is a kétudvaros, hétemeletes, nagyjából százlakásos társasház utcafrontján a húszas évek végén - mint kabaré.

Ősidők. Forrás: Artnews

A honlap szerint a nyitáskor 550-en fértek be a nézőtérre, filléres jegyekkel, pedig a főrendező maga Kellér Dezső volt. Az akkori stand up comedy 1933 szeptemberéig üzemelt, utána kezdtek egész estés darabokat játszani a kor nagy neveivel a színlapon (és a színpadon), néhány évvel később mégis az egész becsődölt. Jellemző, hogy a csőd nem a Bethlen, hanem a társszínházként működő mai Madách Színház miatt következett be, ami túl nagy falatnak bizonyult az akkori vezetés számára - csak a csőd magával rántotta a lelkes helyi műkedvelő közönség Bethlen Téri Színházát is.

A rendszerváltás kivételével mindent túlélő mozi

Így szűnt meg Csikágó egyetlen színháza 1936-ban, hogy egy évvel később moziként éledjen ujjá, először Hollywood, majd 1942-től Bethlen Filmszínház néven. Ebben az állapotában élte meg/túl a háborút, Budapest ostromát - ezen a néven szerepel a Gangregényben is -, az államosítást. Onnantól kevésbé előkelő módon Bethlen mozinak hívták hosszú évtizedeken át, egészen 1986-ig.

Forrás: Pinterest, egyszervoltbudapest.hu

Nagyon érdekelne, mikor milyen filmeket adhattak itt, hiszen a mozi műfaja és a magyar kulturális közízlés a negyvenes évektől a nyolcvanasig számtalan korszakon ment át. Bár maga Békés Pál törzsvendégnek számított az intézményhez tartozó presszóban, abban biztos vagyok, hogy a világ valószínűleg egyre jobban elment a Bethlen mellett, közönsége is sokat kophatott, formálódhatott, mert másként nem változtattak volna újra a profilján 1988-ban. Ekkor költözött be a színház a moziba újra - vagyis inkább át, mert a Rock Színház már ‘82 óta üzemelt, csak máshol. A társulat egyetlen bemutatót tartott itt 1993-ban, utána próbateremmé és raktárrá alakította. A kilencvenes években kezdődött tehát a Bethlen első olyan korszaka, amikor tartósan nem fogadott közönséget. Ez, akárhogy is nézzük, nem kis teljesítmény a az 1929-es nyitás óta.

Aztán ‘96 júniusától a Rock Színház megszűnt, az épületet a Közép-Európai Táncszínház használta tovább Bethlen Kortárs Táncműhelyként, és itt próbált Bozsik Yvette társulata is. A színház honlapján az ezt követő közel harminc évről kevés infó olvasható, az biztos, hogy 2011-12-ben megváltozott a fenntartó jogi státusza, azóta nonprofit szervezet működteti. Ekkoriban hoztak létre az épületben galériát feltörekvű művészek számára, egy kiállításmegnyitón magam is jártam itt a kétezertízes évek elején. És azóta sem, egészen idén február végéig - pedig jó ideje a környéken lakom.

Alpolgi spotting szelfivel.

Most következhetne a színház jelene, de erről nem sokat tudok.

A honlapról az derül ki, hogy hagyományait megtartva ma is elsősorban táncszínház, de mindenféle független produkciónak is helyet ad, és gyerekdarabokat is játszanak benne. Az erzsébetvárosi kerületi lap szerint vannak még itt rendezvények és gálaestek, visszatérő programok.

Természetesen, ha több időm lenne, már leültem volna megkérdezni az intézmény vezetőjét - akivel nemrég össze is ismerkedtem - és lehet, hogy hamarosan sor kerül erre, de így is, úgy is általában az itt élők szubjektív véleménye érdekel a legjobban. Mi az, amit mi, helyi lakosok a Bethlen Színházból látunk?

Sokat ugyanis nem tapasztalunk abból, hogy van itt egy nagy múltú, cuki színház Csikágó közepén. Nem hallunk róla, nem járunk oda, nem ér el hozzánk a hangja, pedig amúgy áldozunk időt és pénzt kulturális programokra, és a gyerekeinket is cipeljük a Bábszínháztól kezdve a Puskin kuckón át mindenféle matiné előadásokra, amikor csak alkalmunk van rá. Ezek a tapasztalatok pedig, úgy fest, nem állnak messze a valóságtól: maga a színház is szeretné újrapozícionálni, újradefiniálni magát - és ez már nem is a jelen, hanem a jövő.

Bethlen projekt

Nagyjából egy hónapja írt rám Dóri a Nefelejcs utcai, remekül építkező Róth múzeumból, hogy lenne egy szerveződés a Bethlen színház újragondolása körül, érdekel-e. Naná, hogy érdekelt, hogyne érdekelt volna. Összekötöttek a főszervezővel, Ritával, aki megosztotta velem a részleteket. A színházat hamarosan felújítják, kb. évekig fog tartani, és ha már szó szerint hozzányúlnak, akkor arra gondoltak, hogy jót tenne átvitt értelemben is egy ráncfelvarrás. Az intézmény feltett szándéka újra kapcsolódni az itt élőkhöz, megismerni őket, és valami megfelelő, kulturális táplálékot adni nekik. De hogy mit és hogyan, azt nem tudják, és teljesen európai módon úgy gondolták, hogy üljünk le és beszéljünk róla.

Ez maga a Bethlen projekt, aminek hivatalos célkitűzése, hogy a színház - fizikai és szellemi - holdudvarában, szomszédságában lévő intézményeket, helyi szervezeteket, civileket, aktív helyieket összefogja, és csináljon velük egy olyan műhelysorozatot, ahol együtt kitalálják, milyen irányba haladjanak a dolgok.

Voltunk, nem is fért rá mindenki a képre, az elején a csoportfotót meg lekéstem.

Az egész megújulási folyamatot egyébként nem is maga a színház, hanem az önkormányzat és a Pro Progressione projektszervezet irányítja egy EU-s program keretében. Ők felkérték a KÖME - Kulturális Örökség Menedzserek Egyesületét, hogy szervezzen workshopokat, és hozzon össze mindenkit, akik bevonhatók a felújítási folyamatokba. Szóltak például az alpolgármesternek, az országgyűlési képviselőnek, az állatorvosi egyetemnek, a Róth múzeumnak, a téren székelő McDaniel College amerikai egyetemnek, a Kisvilág Alapítványnak, a Szendvicsbár közösségi helynek, sőt, még a helyi kutyás civil szervezetnek is. Ja, meg hát többek között nekem.

A közös metszéspont egyértelműen a Bethlen Téri Színház felújításának sorsa, de az is, hogy végre jobban megismerhessük egymást, és egymás nézőpontjait a környékről. Természetesen tök lelkesen vágtam bele az egészbe, ott voltam az első workshopon - még kettő lesz márciusban -, az ötletelések végeredményét pedig beépítik az építészeti tervpályázatba.

Például ez vajon így marad majd vagy nem?

Ötletvihar

Eddig tehát egy workshop volt, és meglepően sokan eljöttek rá. Mármint nekem meglepően, mert nincsenek túl jó tapasztalataim a magyarországi önkéntességgel kapcsolatban, ritka, hogy emberek pusztán azért hajlandóak ingyen áldozni valami olyanra az idejükből, amitől jobbá válhat a környezetük. Ide eljöttek sokan, mindenki szuper kedves és nyitott volt, és kiderült az is, hogy néhány fő dologban szinte mindenki egyetért. A zöldfelületek hiánya és az emeletes kutyaszar, ami egész Csikágóban általános probléma (meg persze a szemét és a rengeteg autó), és az is egyértelmű, hogy a színház nem csak számomra talány, még a házban lakók is jóformán annyit tudnak róla, hogy hangos. Ez egyébként jogos, hangszigetelés a kezdetektől fogva nincs - elmaradt az ősidőkben lezajlott építkezés során, és később sem sokat foglalkoztak vele a fenntartók.

Nagyjából így néz ki most az ötletmátrix:

Felmerült még gardróbcsere délután, elemgyűjtő, rendszeres kutyasimogató, részemről relevánsabb gyerekprogramok is jöhetnének, de most itt tartunk. Azért akartam mesélni erről, mert ezek a workshopok bárki számára nyitottak, aki cserébe szintén nyitott az ilyesmire.

És azért is írtam erről, mert ez az egész, ami most a Bethlen Téri Színház körül elindult, lehetne egy újfajta kommunikáció kezdete Csikágóban. Milyen jó lenne, ha többet beszélnénk a környékről, ahol lakunk, sőt, egyáltalán, ha többet beszélnénk egymással. Ha közösen döntenénk el, miből mit szeretnénk elérni, milyen változásoknak örülnénk, hogyan lehetne odáig eljutni. A bloghoz tartozó insta csatornán azt látom, hogy lenne erre igény.

A magam részéről egy teraszos hely teljesen boldoggá tenne, ahogy azt már sokszor elmondtam. Tudom, hogy van a ligetben, de milyen jó lenne egy itt, bent is, ahova csak úgy jövet-menet ki lehetne ülni. Örülnék neki, ha a Bethlen tér nemcsak az átmenő forgalmat generálná, mert az így is óriási, hanem tényleg tér lenne, ahol megállnánk, leülnénk. És persze, ha a színház a helyiek számára is vonzó programokat nyújtana, megnyitnák a kis kertecskéjét, ha a kerítésen látható mini kiállítás a tér történetéről nagyobb méreteket öltene, és nem vernék be kővel. Szóval, örülnék, ha Csikágó zöldebb, tisztább, csinosabb lenne, és mi jobban éreznénk magunkat benne.

Hogy ez a Bethlen projekt merre megy, az majd évek múlva derül ki. Azért vállaltam benne részt, és azért írok róla itt is, mert hiszek az ilyesmi kezdeményezésekben, a cselekvés és a párbeszéd erejében. Nem kapok pénzt a cikkért, lelkesedéből írtam - sőt, vicces volt, ahogy a workshop több résztvevője is elcsodálkozott rajta, hogy az egész Greetingsfromcsikágó-t pusztán ez hajtja, nem a pénz. Dehát mindenkinek megvan a maga dilije.