Csikágó esszenciája: a Bethlen tér

“Dibuk Cs. János már a Bethlen téren járt. Ritkán vetődött erre. Szülőhelye, a kéttornyú templomáról híres Rózsák tere más világ volt, s ő csak elvétve kelt át az Erzsébetvárost kettészelő Rottenbiller utcán, melynek túloldalán idegen univerzum nyílt: a Csikágó. Nem mintha teljesen ismeretlen lett volna számára a vidék. Ismerte a négy virágágyást, melyek hiábavaló igyekezettel próbálták vonzóvá tenni a kellemetlen teret, és most üresen, sárosan várták a jobb időket, ismerte a kórház ide nyíló hátsó bejáratát, melyen utoljára ment be élve az apja - gyomorrák -, és persze ismerte a valahai hitközségi általános iskolát, meg az oldalához tapadó zsinagógát, talán ettől érezte magát mindig idegenül: akárhogy nézzük is, zsidó környék.

Még alig tudott járni, amikor elhozták az egykor itt működő Bethlen Téri Színpad matiné-előadásaira - anyja imádta a zenés bohózatokat, a Tyimosa, a cár katonája volt a kedvence, megnézte a fiával háromszor is. Később, kamaszkorában, ha a körúti mozik esti előadásaira már nem volt jegy, be-betért a csődbe ment színház helyén nyílt Hollywood filmszínházba, amit persze azóta átkereszteltek, mint mindent, és most Bethlen mozinak hívják.”

Budapest egykori legnagyobb bérháza, ami előtt fák nőttek ki a régi virágágyásokból, és mindig van szotyola a játszótéren

Békés Pál, a Csikágó igazi krónikása ennél érzékletesebben nem is skiccelhette volna fel az István és a Bethlen Gábor utca kereszteződésében álló, rombusz alakú tér lényegét, ami szerintem maga a környék tömény esszenciája. A megsüllyedt aszfalton száguldó forgalom és a kopott járdák már nem tudják elmesélni, de aki a mindennapos rohanásban kicsit megemeli a tekintetét, és a Keleti vagy a Rottenbiller utca felé menet-jövet hajlandó tisztességesen körbenézni, azt garantáltan megfogja valami a Bethlen tér különleges hangulatából. 

Nekem magamnak sem ment elsőre, hogy felfedezzem. Másokhoz hasonlóan többnyire csak úgy átvágok rajta, és bármilyen járművel - vagy épp lábon - teszem ezt meg, jobban leköt, hogy a sűrű, közlekedési lámpa nélküli forgalomban épségben sikerüljön a mutatvány, mintsem a gazdag történelmi múlton töprengjek, ami mind itt felejtett magából egy darabot. A Bethlen szép lassan mutatta meg magát nekem, és hogy nem vagyok ezzel egyedül, azt a fenti, kiváló könyvből származó részlet is bizonyítja. Mert mégis, mi mindent találhatunk itt?

Apró kincsek a Bethlen téren. Kép: Pálmai Zoli

Például Budapest egykori legnagyobb bérházát

A Bethlen Gábor tér 3. még a Gellért hegy tetejéről is képes felhívni magára a figyelmet - nem csoda,  hiszen a hétemeletes, közel száz lakásos bérház egykor Budapest egyik legmagasabb épülete volt, 1929-es megépülésétől fogva nagyjából a II. Világháború végéig. Az építtetője után sokáig Rákosi udvarnak nevezett épületet mérete és stratégiailag fontos elhelyezkedése kiemelt szerephez juttatta a főváros ostroma alatt: egy komplett betonbunkert építettek a tetejére, ami ma is megvan, bár sajnos nem látogatható. A válaszul érkező bombázások ugyan a földdel tették egyenlővé a házhoz tartozó, az utcafronton található két pavilon egyikét (trafik működött benne), de a másikban ma is üzemel egy aprócska, elragadó órásműhely. A Hollywood filmszínház helyén pedig ma maga a Bethlen téri színház áll, berendezésében is igyekezve visszaadni valamit abból a régi, kispolgári-kisiparosi csillogásból, amit az itt élő sokszínű közönség, de közülük is leginkább az alsó-középosztály színe-java számára nyújtott.

A zsinagóga, az órás, a színház, a forgalom. Képek: Pálmai Zoli, mierzsebetvarosunk blog

Le kell azonban szögezni, hogy a Bethlen téri monumetális bérházat korántsem az alsó-középosztály számára tervezték, a cél az volt, hogy magasabb társadalmi rétegek is megjelenjenek miatta a környéken. Felépülését követően a színház mellett működött benne például úri női fodrászüzlet is, a többnyire balkonos lakásokat pedig komfortos elegancia jellemezte - írja a Budapest 100.

Állatorvosi egyetemet és kórházat két- és négylábúak részére

A házzal szemben találjuk az 1881-ben hét épülettel induló, jelenleg is nemzetközi hírű képzést nyújtó Állatorvostudományi Egyetemet, aminek ugyan csak egyik csücske lóg be a Bethlen térre, de ennél jóval többet tett a környék dzsentrifikálódásáért. Az állatorvosi környékén kell keresnünk többek között azt a kávézót, ahol nemcsak a vendégek, többnyire a pultosok sem tudnak magyarul, bent a campus területén pedig a sok külföldi diák mellett remek szoborcsoportokkal is lehet találkozni - például az összes magyar kutyafajta bronzba öntött másával, vagy rögtön a főbejárattal szemben egy szürke marhával, aminek hátán ülve illendő minden végzős diáknak lefényképezkednie. Az állatorvosi jelenléte persze nemcsak felpezsdíti és tovább színesíti a környéket, hanem megnyugtatóan hat a kisállattartó csikágóiakra is, hiszen bármikor gyorsan intézkedhetnek, ha hirtelen orvosi segítségre lenne szükség.

Kutyaszobrok az állatorvosin, egy percre a Bethlentől. Kép: kultura.hu

Az állatkórházzal szemben, a tér másik oldalán pedig, ahogy Békés Pál is írja, áll a Péterfy Sándor utcai kórház hátsó bejárata. Azt őszintén szólva kétlem, hogy a térre néző ablakokból sok beteg bámult volna ki annak idején, - ahogy a könyvben elhangzik - én még életemben nem láttam, hogy valaki használta volna azt a kaput, bár lehet, hogy régen nem így volt. A még az állatorvosi egyetemnél is nagyobb, 1892-ben alapított egészségügyi intézmény-komplexum eredetileg a pesti kereskedők védegyletéből nőtte ki magát. Annyira, hogy a II. Világháboú után, 1951-ben itt valósították meg először a maga korában modernnek számító rendelőintézeti rendszert, 1956-ban pedig a forradalom egyik fontos élelmiszer, gyógyszer és információs központja lett belőle. Sajnos, azon túl, hogy a Péterfy a szűkebb és tágabb környék számára továbbra is igen fontos egészségügyi központ rengeteg járó- és fekvőbeteg osztállyal, hatékonyan működő laborral, nagyon ráférne egy alapos felújítás, mert néha valóban úgy érzi ott magát az ember, mintha filmforgatásra ment volna vissza az ötvenes évekbe. Komolyabb személyes tapasztalatom egyébként nincs sem a Péterfyvel, sem az állatorvosival, néhány gyors látogatáson, vérvételen kívül szerencsére még egyikben sem akadt semmi sürgős vagy tartós dolgom.

És egy zsinagógát

Ahogy a Bethlen téri zsinagógában sem, ahová viszont nagyon is alapos bebocsátást nyertem nemrég. Már jó ideje terveztem ezt a cikket - gyakorlatilag hónapok óta -, és ennek keretében szerettem volna többet megtudni a zsinagógáról, ami mellett szinte nap mint nap elmegyek anélkül, hogy különösebb fogalmam lenne róla, kik járnak oda, vagy egyáltalán hogy néz ki belülről. A Dohány utcai egységben tett  egyetlen ősrégi, inkább múzeumi tárlatvezetéshez hasonlító látogatást leszámítva életemben nem jártam zsinagógában és szinte semmit nem tudok a vallásos zsidó kultúráról és hagyományokról. A kíváncsiság viszont szokás szerint fúrta az oldalamat, így írtam egy levelet a Bethlen téri zsinagóga honlapján talált címre, ahonnan rövidesen barátságos válasz érkezett magától Deutsch Péter rabbitól, aki egyben Budapest egyik legfiatalabbja ebben a tisztségében. Körbevezettek szinte a pincétől a padlásig mindehol, felkapcsolták az összes villanyt, megmutatták, ki mikor hol ül, milyen ünnepségeket és közös vacsorákat tartanak, és meséltek arról is, hogy érzi magát itt a gyülekezet. A gyönyörű, színes üvegablakok és a méltóságteljes, minden porcikájukból történelmet lehelő, öreg falak között sok emléktábla áll, és a padokban is rengeteg rézkarcos névjegy emlékezik az egykori látogatókra. A súlyos emlékekkel teli épület ennek ellenére tele van őszinteséggel, nyitottsággal, és az udvaron álló játszótérnek köszönhetően a jövő ígéretét is hordozza. Azt már a zsinagóga honlapjáról tudtam meg, hogy a jelenleg amerikai egyetemként üzemelő, szomszéd épület is hozzájuk tartozott a Zsidó Tanács szükségkórházaként - Békés Pál könyvében hitközségi általános iskolaként szerepel - Dóra barátnőmtől pedig azt, hogy ‘45-ben a halál torkából visszatértek közül sokakat helyeztek el átmenetileg itt, amíg kiderült, van-e hová menniük.

Íme pár kép amit helyben készített @zemintzoltan:

Ennyi volt, körbeértünk

A zsinagógából kilépve gyakorlatilag körbeérek a Bethlen téren. Innentől, ha akarok, visszasétálok az István utcán másik oldalára a bérház elé, vagy ha kedvem tartja, veszek egy kebabot a Hariból. Amíg megeszem, pont meg tudom nézegetni a színház kirakatába függesztett plakátokat és fotókat, vagy Kolotko Mihály egyik, a téren “felejtett” miniszobrát. A kisfiammal gyakran kikötünk a mellette álló, szebb napokat is látott, többnyire szotyolahéjban fürdő játszótéren, és itt vannak azok a virágágyások és fák is, amik “hiábavaló igyekezettel” próbálják szebbé tenni a szmogban fuldokló, napos teret. Pedig nem is olyan meddő igyekezet ez, ráadásul még ezek az ágyások is legendásak, hiszen a korábban emlegetett ötvenhatos forradalom alatt - Békés Pál tanúsága szerint - volt, akit épp bennük helyeztek örök nyugalomra. 

A Bethlen tér valódi, a ‘20-as években kialakított tekintélye valószínűleg sosem lesz a régi. De nem is kell. Elég, hogy amikor ügyes-bajos dolgainkban itt járunk, kicsit gondoljunk arra a vaskos történelmi múltra, ami megelevenedik itt a két világháború közötti polgári miliőtől kezdve a vérzivataros időszakokon át a gulyáskommizmus bebetonozta évekig, hogy most Csikágó többi részéhez foghatóan amolyan felemás arcot mutatva legyen a környék dzsentrifikációjának egyik motorja - félúton a nyüzsgő belváros és a megkerülhetetlen Keleti Pályaudvar között.

1940 tele a Bethlen téren. Kép: Zsembéry Bendegúz, Fortepan

Kiemelt kép: artnews