A könyv, amit nekünk írtak.

“- Minden rosszban van valami jó.

- Minden jóban van valami rossz.”

Vélekedett az életről Drégely Benedek, az idült sokízületi csúzzal kínlódó, nyugdíjas tábióbaki plébános és Sumin Ernő gimnázumi fizikatanár, akit egy ritka, alattomos és makacs fertőzés támadott meg, a Péterfy kórház kétágyas, erkélyes (!), Bethlen térre néző kórházi szobájában.

Ebben a két mondatban pedig benne is van nagyjából Békés Pál kultikus gangregényének, a Csikágónak a keserédes esszenciája.

Azt gondolom, hogy ha már lakunk valahol, akkor sokat segít a mindennapok megélésében, ha kontextusba tudjuk helyezni az életterünket. Ha megismerjük azokat, akik előttünk jártak-keltek itt, más szájízzel és hozzáállással megyünk ki ugyanazokra a járdákra, és egyszercsak más szemmel kezdünk nézni olyan tereket és épületeket is, amikre egyébként rá sem pillantanánk.

Ezért is nagy szerencse, hogy a mindössze 54 évet élt Békés Pál megírta a Csikágót, ami fantasztikus kapocs ebben a tér-idő utazásban.

Nemcsak amiatt, mert a hat darab történet mindegyike itt játszódik nálunk, hanem mert a szereplők közül senki sem fekete-fehér papírfigura, a történetek pedig akkor is érdekesek lennének, ha semmi közük nem lenne ehhez a városrészhez. De van, és emiatt még könnyebb beleolvadni Dibuk Cs. János, Kövecses doktor, Svéd Andor, a lábatlan Vicián, a Sumin testvérek és a többiek hétköznapjaiba, és abba a Csikágóba, amit az itt, az István utcában született Békés Pál bizonyára elég jól ismert.

Tucatnyi emberi sors tekereg végig ezen a néhány utcán - főleg a Nefelejcs és az István sarkán, ahol Békésnek csak ki kellett néznie a saroklakása ablakán a jó sztorikért - és a zsúfolt, gangos bérházak fölött minden történetben ott lebeg a huszadik századi magyar történelem, átitatva annak csikágói verziójával. Az itt élők egytől-egyig esendő és szerethető kisemberek, tervekkel, vágyakkal, megoldandó problémákkal, tragédiákkal és csendes sikerekkel.

A hat novella valójában több is és kevesebb is, egyesek újra felbukkannak, mások csak átmeneti szerepelők, de valahogy mindannyian mélységesen kötődnek a Keleti, a Dózsa, a Rottenbiller és a Damjanich közrefogta városrészhez, ahol “egy négyzetkilométeren hatvanezren laknak, ami európai csúcs, és egy főre nulla egész huszonöt század négyzetméter zöldterület esik, ami szintén európai csúcs”.

De, ha esetleg azért nem akarod kézbe venni a könyvet, mert azt hiszed, hogy a szokásos, magyar pesszimista panaszvilág köszön vissza benne, akkor most mondom, hogy teljes tévedés lenne.

Békés stílusát és a lapjain megelevenedett karaktereket is áthatja az a savanyú, ecetes pesti humor, ami segít elviselni a viharos történelmi eseményekkel nyakukba szakadó, váratlan élethelyzeteket. A tragédiákra iróniával felelő kisemberek világa 4D-s, pontos és szórakoztató. Süt belőle, Békés mennyire szerette a környéket és az itt élőket, és mennyire szerethette az életet, ami akkor se, és most se volt éppen könnyű - nem csak Csikágóban.

Hosszú lenne ecsetelni, melyik részek tetszettek a legjobban. Egy-két ponton nekem a helyzetleírás és a sztorizás kicsit sok volt, az életszerű, vakkantgatós, tömör és ütős párbeszédeket viszont kifejezetten élveztem. A kedvencem a Tejpor című novella volt, aminek egy része az ötvenhatban bevonuló szovjet tankok miatt az óvóhelyre leköltözködni kénytelen lakókról szól, de az utolsó, a Telihold is - amiből idéztem feljebb - nagyon megütött, annyira szerethető, kézzelfogható, hús-vér figurák szerepeltek benne.

A könyv végig mintha befelé szólna, nem kifelé. Békés nem reklámozza a Csikágót, nem mutatja se szebbnek, se rosszabbnak annál, amilyen. Egyszerűen rögzíti a pillanatokat, mintha meg akarná mutatni nekünk, akik most élünk itt, hogy ez a kis mikrovilág tele van olyan megkapó emberekkel és helyzetekkel, akiket és amiket a jelen valóságában is jó lenne észrevennünk.

Egyébként innen tudtam meg többek között azt is, hogy ezen a környéken egyetlen szobor sincs. (Tényleg.) Békés Pál író volt, nem szobrász, így ezzel a novelláskötettel állított Csikágónak - és saját magának is - maradandó emléket.

Mindenképp olvassátok el, és beszéljetek róla másoknak is, mert megérdemli. Ja, és hány pesti városrésznek van saját, névre szóló regénye?