Százház utca

Bár nem tartozik szervesen a Csikágóhoz, mégis az egyik kedvenc utcám a környéken, mert mindent tud, amit egy környékbeli utcának tudnia kell, pláne ilyen közel a Keleti pályaudvarhoz. Egyrészt szép hosszú, macskaköves, vannak rajta fák (!!!), miközben tele van titokzatos történelemmel, a múltja legendás, a jelene barátságos. A tetőkertekkel övezett bérházak között pedig még egy rózsákkal teleültetett park is áll. Szinte sose jár benne senki, még a helyiek is alig ismerik, pedig szuper.

A Százház utcán minden, csikágói tematikus sétán részt vevőt végigvinnék - és ha jól tudom, végig is szokták vinni őket - mert életszagú, lerí róla, hogy sok mindent látott már. Csikágó “legcsikágóibb” része mellett, a Thököly úttól kőhajításnyira ez szinte kötelessége is. Túloldalán ott a Verseny utca - távolról sem olyan jó állapotban, mint a Százház - egyik végén a Dózsa, másikon a Murányi eleje. Az elejétől a végéig bejártam, megmutatom nektek is.

Százház park, bár hivatalosan úgy tudom, neve sincs.

De miért van ilyen fura neve?

A rózsák a parkban nem véletlenül vannak, valamikor az egész telken rózsaültetvény állt, egészen addig, amíg 1875-ben egy befektető a virágok helyére száz darab, tök egyforma, egyszintes házat épített. Ezekkel az ingatlanokkal nem a Damjanich utca előkelő közönségét célozták meg, és nem is a csikágói kisiparosoknak szánták: minimálisan voltak komfortosak, elsősorban gyári munkásoknak, kispolgároknak nyújtottak volna fedelet, filléres otthont az általános lakáshiány közepén - ha a nagy hitelválság be nem dönti az egészet. (Ismerős szitu, ugye?)

A projekt végül a Keleti Pályaudvar 1884-es megnyitásával állt talpra, amikor a környék - és a város is - rohamos fejlődésnek indult. A Százház azonban megmaradt annak, aminek indult: szegényes, lepukkant környéknek.

Kovács Lydia, a Vasárnapi Ujság tárcaírója 1913-ban így vélekedett róla: „A keleti pályaudvar mellett, a Thököly és az Aréna út modern palotái mögött rejtőzik a régi apacsfészek, Budapest székesfővárosnak legtipikusabb nyomortanyája”. Nem csoda, hogy nemcsak Csikágó, hanem az élet is hamarosan elhúzott a Százház utca mellett, aki tehette, el is költözött onnan, hiszen már akár 1-2 utcával “beljebb” is szebb, modernebb, komfortosabb, 3-4 emeletes házakban élhetett, jobb körülmények között. A helyükre egyre zavarosabb hátterű emberek költöztek, így a Százház valóban a Csikágó szégyenfoltjának számított, ahol virágzik a prostitúció és a bűnözés. Lokáció szempontjából is ideális volt ehhez, hiszen a Keleti közelsége miatt szükség esetén gyorsan el lehetett tűnni innen, ráadásul a mendemondák szerint a házak között titkos átjárók, átláthatatlan ajtók, alagutak segítették a bandák, tolvajok, alvilági figurák mozgását a pincétől a padlásig.

Ehhez hozzájött, hogy a Százház utca egyszerű kis lakásai még csikágói méretekhez képest is rendkívül zsúfoltak voltak, gyakran aratott itt járvány, betegségek, fertőzések. Békés Pál, a környéknek Gangregényben emlélet állító író is „a vidék legveszedelmesebb zuga”-ként nyilatkozott róla, ahonnan az 1920-as években „a világháború előtt, amelynek nem volt még sorszáma, hajnalonta újságpapírba csomagolt, halott csecsemőket vittek a Fehér Kereszt Kórházba”. Elég brutálisan hangzik, főleg, ha mai szemmel nézünk rá a Százházra: ma már egyszerűen gettónak nevezik a hasonlóan zsúfolt és lepukkant városrészeket. Mindenesetre az utca néhány évtized alatt annyira leromlott, hogy gyakran a lakók kezdtek spontán felújításokba, a két világháború között voltak olyan házak, amikbe belebontottak, új szinteket húztak fel rá, és olyanok is, ami renoválás híján egyszerűen beomlott.

Ahogy Kolocz Dóra, a Nefelejcs utcai Róth Miksa Múzeum múzeológusa és a környék egyik helytörténeti szakrétője mondja, a Százház annyira lesújtó hangulatot árasztott, annyira rossz híre volt, annyira a nyomora legmályebb bugyrával azonosították, hogy még Csikágó sem fogadta be. Igazi senkiföldjének számított, ahol a törvényen kívüliek éltek, akik nem foglalkoztak a megszokott társadalmi szabályokkal.

A II. Világháború megpróbáltatásai, Budapest ostroma, a város porrá lövése nem az a korszak volt, amikor bárki is foglalkozott volna az utcakép rendezésével, és a környékről a város újjáépítése során is megfeletkeztek. A Százháznak megvolt a maga élete, és a hetvenes évekre szó szerint düledező viskók maradtak az egykori sorházakból, életveszélyessé vált lakhatással. Sokat közülük ki is ürítettek, majd lebontottak: a 45 házból először csak 13-at, aztán évtizedek alatt, szépen lassan, ahogy a szocializmusban mentek a dolgok, az összeset.

Itt lehetne mondjuk egy jó kis teraszos hely, télen meg valami koripálya.

A környéknek a rendszerváltás utánig kellett várnia arra, hogy kilépjen a láthatatlanságból. A Százház utcába ekkor kúszott be az újjászületés, azzal a hullámmal, ami a Keleti környékét is elérte. Metrófelújítások, Baross tér, négyes metró, Aréna Pláza, Puskás Aréna, Garay tér: a Hétker-Zugló határán billegő, elfeledett városrész egyre gyorsuló sebességgel kezdte felvenni a tempót a jelennel: az építőipar megint nagy biznisz lett, eljött a lakóparkok, a modern lakótelepek és az óriási plázák kora. A Százház romantikus macskakövei köré tetőkertes, belső udvaros, teraszos új építésű házak emelkedtek, a régebbi gangosak pedig fokozatosan új külsőt kaptak.

Ezerkilencszázház. És a Murányi sarok, szerintem a Dózsa felől.

A kutyafuttató és az egykori sportcsarnok helyén álló park csak néhány éve készült el, talán ezért is tudnak róla olyan kevesen. Épülésükkel együtt jártak a faültetések, és újra megjelentek a rózsák is. Így a Százház története valahogy - legalábbis az én szememben - körbeért. Most nem kezdenék bele, hogy mennyi ötletem lenne még jobbá tenni… Örülök neki, hogy idáig is eljutott, és hogy neki köszönhetően van a Csikágónak - vagy inkább a környékének, hiszen helyrajzilag ez a rész már nem számít Csikágóhoz - egy szinte titkos, takaros kis közparkja, kutyafuttatóval, padokkal, játszótérrel, virágokkal, kúttal. A Százház utca kacskaringós története egy kis információs táblát azért megérdemelne - külön megemlékezve a “jasszfiúkról” és “jasszlányokról”, ahogy akkortájt a külvárosi csavargókat hívták.

Ti jártatok már itt? Ha nem, ha igen, sétáljatok végig rajta. Egy meleg nyári napon felüdülés lesz.

Források:

https://www.budapestfolyoirat.hu/2019/04/egy-getto-uj-elete

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/budapest/csikago-budapest-kozepen-miert-ez-a-neve/

Kolocz Dóra, muzeológus, Róth Miksa Múzeum

Bóka B. László, Erzsébetváros helytörténésze

Negyvenes nők kézikönyve

Az autentikus lokálpatrióták