A kesztyűsnéni. Kisiparosok Csikágóban.

Jó ideje írogatom már a történeteket Csikágóról, azonban eddig csak érintőlegesen volt szó azokról, akik az itteni identitás egyik alapját adták a régi időkben, mára pedig mindössze néhányan maradtak közülük. Ők a kisiparosok.

Ha elkezdtek sétálgatni a környéken, a Damjanichtól a Péterfy utcáig rengeteg üzlethelyiséggel találkozhattok ezeken a sűrűn beépített területeken. Csikágó szívét-lelkét ugyanis a huszadik század elején ide özönlő munkások és családjaik mellett kiskereskedők és iparosok adták, akik megfizethető árban találtak itt üzlethelyiséget, lakhatást és vevőkört. Csikágó ráadásul a belvárosból könnyen és gyorsan megközelíthető, de a külvárosi vagy vidéki anyagbeszerzés sem okozott gondot a közeli Keleti Pályaudvarnak és a lendületesen fejlődő pesti tömegközlekedésnek köszönhetően.

Ősvarrógép.

A cipészek, üvegesek, asztalosok, varrónők, bőrdíszművesek és társaik egymással is kereskedtek, jelenlétük pedig élénk, pezsgő mindennapokat hozott az amúgy is folyton nyüzsgő, újra meg újra átalakuló városrészbe. A világhírű üvegfestő és mozaikművész mester, Róth Miksa Nefelejcs utcai, több emeletes műhelye mellett számos kisebb-nagyobb bolt, üzemecske fért meg egymáshoz préselődve a félszuterén pincehelyiségekben, míg a Rottenbiller utcán a díszes bérpaloták szomszédságában kártya- és cementgyár, cukorkaüzem, kocsmák és pékség is működött.

Csikágó, az apró manufaktúrák gyűjtője

A kiskereskedők, iparosok, kézműves mesterek zöme Csikágó két, széles sugárútja, a Rottenbiller és a Dózsa György út közötti, kisebb-nagyobb utcákban ütött tanyát, néhányuk pedig, akiknek sikerült átvészelni a világháborút, az államosítást, a gulyáskommunizmust, a rendszerváltást és a plázák meg a tömegtermelés berobbanását is, még mindig tartja magát. Ha már ennyit kibírtak, megérdemelnének valami jobb sorsot is, én személy szerint bízom is abban, hogy a vintage és a fenntarthatóság, mint egyre divatosabb fogalmak elterjedésével hamarosan megint eljön az idejük.

A kesztyűsüzlet egyik gyöngyszeme az 1955-ös kesztyűválogatott csapatfotója. Moldova vagy Rejtő tollára kívánkozó tartalom.

A kézzel készített, tartós és egyedi holmik egyre értékesebbek, és nemcsak magunknak, hanem a bolygónknak is jót teszünk vele - nem beszélve arról, hogy egy klassz kis műhelytől a környék is színesebb lesz.

A Damjanich utcai kesztyűbolt kirakata pont ilyen

A Damjanich utca 26-os számú ház mellett évek óta járok, de nincs olyan alkalom, hogy ne sandítanék rá legalább egy pillanatra a kirakatban álló, szebbnél szebb kesztyűcsodákra. Mindenféle színben pompáznak a piros bőrtől a fekete csipkén át a pöttyös, bélelt daraboktól az egyedi autóskesztyűig, és minden alkalommal elhatározom, hogy egyszer bemegyek majd és veszek magamnak - vagy másnak, ajándékba - valami szépet. Ez eddig sosem valósult meg, egyszerűen azért, mert az ember viszonylag ritkán vásárol kesztyűt, pláne ilyen szépet, ilyen szép árban. Azaz veszek én kesztyűt, leginkább a gyerekeknek olcsó, egyszezonost, magamnak meg jó az évek óta használt ujjnélküli is, de az enyhe telek miatt még az se nagyon kell.

Jimmy is velünk volt.

És ezzel meg is érkeztünk a kesztyűkészítők egyik alapproblémájához

Mert, ahogy azt az Insta sztorikból már kiderült, végül mégis rávettem magam, és egyszercsak betértem Stadler Ernőné Ágika legendás kesztyűsüzletébe egyik nap, amikor épp nyitva volt. Az aprócska helyiséget belülről is áthatotta a kirakatban tapasztalt időtlenség, régimódi fotelekkel körbevett vonalas telefon, lambéria, a sarokban Zámbó Jimmy énekelt egy kockatévén. Maga Ágika már sajnos nem volt megtalálható az üzletben, pár éve elhunyt, a több évtizedes kesztyűpraxist lánya, Tünde viszi, ő is csak hobbiszinten. A szemkápráztató termékek valóban helyben, százvalahány éves gépeken készülnek, az egytől egyig kiváló minőségű anyagok pedig precízen, fiókokba rendezve várják, hogy életre keljenek. Természetesen Ágikának és a boltnak is megvan a maga története, ami idődől időre fel is bukkan a fővárossal foglalkozó magazinokban. Tünde édeasnyja, Ágika ugyanis teljesen véletlenül csöppent bele a kesztyűsszakmába, de kiderült, hogy tehetsége van hozzá. A családi manufaktúrában dolgozott, aztán később otthonról egymaga (kisgyerekek mellett), majd több mint 4 évtizeddel ezelőtt saját lábra állt és egy cipészműhelyből kialakította a kesztyűsboltot - azt, ami a Damjanich utcán van.

Női szarvas, barna jersey, hosszú nappa, színházi vegyes, fekete alkalmi - rend a lelke mindennek!

Ehhez, ahogy egy korábbi interjúban mesélte, mindenét pénzzé kellett tennie, elég nagy kockázatvállalás volt, de végülis bejött. Az első kesztyűket a saját fehérneműiből varrta meg, annyira lenullázta magát, de szép lassan felépült a vevőkör, aminek magját akkor is és azóta is főleg színházak, később stylistok képezték.

Azonban ők is egyre kevésbé.

Ágika már nem él, de az eredményei még mindig hírét viszik.

A kesztyűsszakmával ugyanis nem bánt kesztyűs kézzel az élet

Egyre kevesebben vannak, akik értenek hozzá - tulajdonképpen maga a szakma sem létezik már hivatalosan - az igény is egyre fogy a méretre készülő, kiváló minőségű, egyedi - azaz mai szóval dizájn - kesztyűkre. Bár pár hete attól volt hangos a sajtó, hogy Rihanna, az idei Superbowl halftime show-jának sztárfellépője pécsi kesztyűben adott koncertet, a mindennapokban a tömegtermelés ezen a téren jócskán átvette a stafétát, persze ki tudja, mekkora tömeg vásárol még alkalmai, autós vagy szarvasbőr kesztyűket. Ezt a holmit a legnagyobb jóindulattal is az év maximum egyik felében viseli az ember, a kézzel készült prémiumdarabok pedig így szó szerint egy élet alatt sem kopnak el, max elvesznek.

A színházak megrendelései a koronavírus-járvány és a rezsiválság óta megritkultak Tündééknél, látszik is a bolton, hogy nem sűrűn nyomják le a vevők a kilincsét. Summázva a látottakat-hallottakat, nagy az esély rá, hogy a Damjanich utcai kesztyűsüzlet története utolsó fejezetét éli éppen.

Ágika.

Pedig régen a kesztyűsök még egy labdarúgó-válogatottat is ki tudtak állítani magukból, ahogy ezt a falon lévő oklevelek, kinyomtatott, bekeretezett cikkek és elismerések között megbúvó régi fotó is tanúsítja (amiről rögtön Moldova meg Rejtő Jenő korabeli írásai jutottak eszembe).

Annak ellenére, hogy a kiskereskedelmi kesztyűgyártás lassan kikopik a világból és Csikágóból, mindenkit arra bíztatok, járjon a környéken nyitott szemmel, mert könnyen lehet, hogy belebotlik hasonlóan szép holmikba és szerethető történetekbe.

A Damjanich utca másik oldalán, a kesztyűbolttal majdnem szemben üzemel Ildikó varrodája, a Garayban a közelmúltig volt cipész, van a közelben asztalos, a Sajó utcában bőrdíszműves, a Dembinszkyn egy picike szövöde is működik, szóval lehet még találni olyan kisiparosokat, akik megőriztek valamit az egykor itt virágzó szolgáltatóparadicsomból. Amit lehet, érdemes megjavíttatni, rendhozatni, mielőtt mindenképp újat vennénk belőle, és a minőség is jobban megéri a mennyiségnél. Ettől nemcsak nekünk, hanem a környéknek, Csikágónak, és bármilyen nehéz elképzelni, de tényleg az egész bolygónak jobb lesz.

Fotók: saját képek, a cikk alján és a borítón pedig a We Love Budapest profi fotói