Közösségi helyeink. Ismered a Szendvicsbárt?

Nemrég megkerestek egy Csikágóról készülő szakdolgozat kapcsán. A dolgozat témájára irányuló kérdések között szerepelt, hogy ha már ennyire kisvárosias helynek tartom a környéket, milyen közösségi tereket tudnék említeni. Én pedig nemhogy erre, de még arra sem nagyon tudok válaszolni, hogy mi számít annak.

Ha az ún. közösségi tér definícióját próbálom meghatározni, akkor a színház, a templom, a kocsma, vagy a kávézó, esetleg valamilyen nyitott iroda jut eszembe. Nem nagyon tudok olyan helyről - pláne itt - aminek nincs semmi más funkciója azon túl, hogy találkozópont. A Városligetet számolhatjuk ugyan ebbe a kategóriába, de az közpark, és papíron nem is Csikágó, bár az itt élők mindennapjainak abszolút része.

Aztán szembe jött egy Facebook poszt, ami segített rájönnöm, hogy dehogynincs itt klasszikus közösségi tér. Egy éve szemezek vele, még sosem mentem be, pedig majdnem szemben lakom vele. Úgyhogy most ez is pipa, ugyanis nemhogy bementem végre az István utcai Szendvicsbárba, de még beszélgettem is azokkal, akik vezetik.

"Dance the District" program előkészületei. Fotó: Fuchs Máté

Szendvicsbár, de nem úgy

Adta is magát a dolog, mivel a hely éppen egyéves szülinapját ünnepli: 2022 márciusában nyitottak, teljesen véletlenül éppen akkor, amikor hullámokban indultak meg az ukrán menekültek Magyarország és Budapest irányába (is). Ekkor még azt hittem, hogy a hely valóban egy szendvicsbár, ami a menekültek megsegítése miatt nyitotta meg kapuit. A sztori nem is áll messze az igazságtól, valóban szendvicseket árultak itt tíz évvel ezelőtt, de azóta - az előző bejegyzésben taglalt kisiparosi világ letűntével - sok más csikágói üzlethelyiséghez hasonlóan ez a kisbolt is üresen kongott. (A tendencia egyébként épp erősebb, mint valaha, szinte minden második héten látok üzletet, ami frissen húzta le a rolót.)

Aztán 2021 novemberében jött a Zikkurat Projekt Kulturális Egyesület, és a kebeléből érkező civilek, akik az erzsébetvárosi önkormányzat és a PLACC közösségének felhívására adták be a pályázatukat az István utcai üzlethelyiség bérbe vételére. A pályázat célja az volt, hogy közösséget építsenek Csikágó kultúrát és sokszínűséget kedvelő lakóiból. Az egészet beindító, Nyitva nevet viselő projekt azóta is él, idén tavasszal épp egyhónapos fesztiválba tömöríti az üres üzlethelyiségek felélesztését megkísérlő vállalkozókat.

Gombfoci edzés, tagfelvétel van!

A Szendvicsbár tehát ezen a vonalon indult el éppen akkor, amikor berobbant a háború és a menekülthullám. Az alapítók nem tököltek sokat, úgy döntöttek, a nulláról azonnal ötösbe kapcsolnak, és az eredeti terveket félredobva segítenek, ahol tudnak. Az István utcához közel van a Keleti, így gyorsan önkéneteseket toboroztak - akár 150 főt is egyszerre -, kinyitottak, és fűtött, internettel ellátott pihenőpontot létesítettek a vonatokról áramló embertömeg számára. Levest, teát főztek, gyerekfelügyeletet szerveztek, melegedőt és internetet biztosítottak, nyomtattak, telefonálgattak, mikor mit kellett.

Lézertricikli és gombfoci

Lényegében az egész tavasz ezzel telt a Szendvicsbárban tavaly. Amikor a menekülthullám csillapodott, bábelőadásokat, kézműves foglalkozásokat, mozgás-workshopot, kreatív napot szerveztek az érdeklődőknek és a korábban megismert ukrán gyerekeknek. Közben, szép lassan jutottak el oda, hogy elkezdjék kialakítani saját arculatukat, ami jelenleg is tart. Önkéntes munkával építgetik-szépítgetik az üzlethelyiséget, és tapogatóznak, mi az, amire az itt élőknek- nekünk - a leginkább igényünk lenne. Ruhacsere, táncfesztivál, házibuli (!), koncert, közösségi brunch itt élő külföldiek főztjeiből, színházi próbák, felolvasóestek, jótékonysági események mind voltak vagy lehetnek itt, és még olyan őrült ötleteket is nyélbe tudtak ütni, mint a Dance the district program, vagy a tavaly ősszel régi fagyiskocsiról csikágói tűzfalra vetített, gigantikus videójátékozás, aminek a csattanós LÉZERTRICIKLI nevet adták. Legújabb kezdeményezésük pedig, aminek ott jártamkor én is szemtanúja voltam, egy gombfoci klub befogadása, akik heti edzéseket tartanak, egyben új játékosokat is toboroznak.

Lézertricikli. Fotó: Fuchs Máté

A Szendvicsbár részletes programjairól és az eddig elért eredményeikről itt tájékozódhatsz részletesebben.

Szóval ilyen helyek vannak Csikágóban, ami engem teljesen meglepett

Azért is furcsa az egész, mert ebből az aktivitásból én és közvetlen környezetem szinte semmit sem érzékeltünk az elmúlt évben, és azóta is ezen töprengek. Vajon miért van az, hogy a Szendvicsbár lelkes, szimpatikus kis csapata nem találkozik a tőlük néhány száz méteres sugarú körben itt élők lelkes és szimpatikus csapatával? Ráadásul vannak itt más helyi kezdeményezések, kulturális vagy aktuális, friss vagy patinás közösségteremtő bázisok is. Színház, galéria, múzeum, jógastúdió, óvodák, iskolák, egyetemek, klassz kávézók.

Kinga és Eszter a Szendvicsbár szendvicsbárjában

A Szendvicsbárhoz hasonló terek és azokat civil, kulturális szervezetek kezébe adó kezdeményezések lényege éppen az lenne, hogy az üres üzlethelyiségek megteljenek élettel. Hogy a helyiek találkozzanak, és a “gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” elve mentén tegyék élhetőbbé a lakókörnyezetüket. Hogy megismerkedjünk egymással, és megbeszéljük, kinek mit jelent az, hogy itt lakik. Milyen jó lenne, ha az ilyen helyek valóban össze tudnának kötni minket. Azokat, akik szeretnének Csikágóból egy menőbb, sokszínűbb, elfogadóbb, tisztább, zöldebb, nyitottabb, jobb helyet faragni. Egy olyan környéket, ami ismeri és tiszteli a saját történelmét, és annak értékeit szem előtt tartva építi tovább a jelent. Ahol tudsz jókat enni, inni, szórakozni, pihenni - és ahol tudsz találkozni és egymásra figyelni. De mi is az akadálya pontosan? Mert a tér már megvan hozzá.

Borítókép: Szendvicsbár Facebook oldala, "Dance the District" program előkészületei. Fotó: Fuchs Máté