Az autentikus lokálpatrióták

Épp három könyvet olvasok egyszerre. Persze nem úgy, ahogy jól esne meg ahogy kellene, rendesen elvonulva fél napokra és teljesen feloldódva a másik világban (ami mámorító érzés és nagyon hiányzik). Most inkább este, alvásból lecsípve szoktam max 1-2 oldalt, amennyit bírok, gyakran újraolvasva bekezdéseket, mert tegnap óta elfelejtettem, mi volt bennük. Szóval ez most küzdelmes, de majd lesz jobb. Mindenesetre idén eddig egy darab kiolvasott könyvet tudok felmutatni, és most erről fogok írni.

A könyv maga, az Isten átnyúl a farmeron egyébként nem is annyira érdekes, és megemlékeztem már röviden róla Insta storyban: harmincas fiú felmond a munkahelyén (szerkesztőség), majd ételfutárnak szegődik, közben párkapcsolati válsággal küzdve, bulizgatva és kocsmafilizofálva teng-leng egy egész nyáron keresztül. A szövegen lehetett volna még dolgozni, elég naplószerű, de biztosan jó, mert egyrészt elolvastam gyorsan, másrészt azóta tudom, hogy a teljes első kiadás elfogyott belőle. Érdekessége továbbá, hogy semmennyire sem akar irodalmi lenni, így remek lehetőséget nyújt betekinteni harmincas, szingli férfiak fejébe.

Ami miatt most erről a könyvről írok, az a helyszín, ahol játszódik. Debrecen.

Debreceni lokálpatrióták kettő pont nulla.

Az idejét nem tudom, mikor olvastam utoljára kortárs magyar regényt, ami nem Budapest-fókuszú. Helyette egy olyan vidéki város ad teret a cselekménynek, ami puszta díszlet helyett folyamatosan jelen lévő, állandó mellékszereplővé lép elő. A főhős nem is titkolja, mennyire vonzódik (szülő)városához, elvisz minket a kedvenc kocsmáiba, a kedvenc városrészeibe, koncertre a Főnixbe, ebédelni a Fórumba, mesél a cívisházakról, a panelek népéről, a debreceni magasházról, amiben falunyi ember lakik. Kitér Debrecen jelenére-múltjára-jövőjére, járunk a Nagyréten, a főtéren, a Piac utcán, a kertségekben. Löki Viktor, a könyv szerzője - aki mai napig Debrecenben lakik - főhősével, Leventével együtt nem titkolja, mennyire szeret itt élni, akkor is, ha a városnak sok hibája van, és nyilvánvalóan könnyebb lenne az élet máshol.

Debrecenről Löki Viktor előtt ilyen aprólékosan és szeretetteljesen egyvalaki írt, Szabó Magda.

Bevallom őszintén, nagyon kellemetlen, mert tök szeretek utazni, de én még életemben nem jártam Debrecenben. Nincs ott se rokonom, se barátom, nem jártam oda iskolába, nem is esik útba. Nem tudok olyan szépen beszélni róla, mint Löki Viktor teszi az én szülővárosomról, Egerről, amit egyébként meglepő módon Debrecennél élhetőbb és barátságosabb helynek tart, olyan városnak, ami könnyen adja magát. (Debrecennel ellentétben.) Paradox módon mégis sokat tudok Debrecenről, egy régi Debrecenről, mert Szabó Magda sokáig az első számú ikonom volt, a regényein, versein nőttem fel, belőle írtam az egyik szakdolgozatom, és mai napig a legjobb magyar írók közé sorolom, sőt, stílusikonként még közülük is kiemelkedik. Sok egyéb mellett tőle tanultam azt is, mit jelent az autentikus lokálpatrotizmus.

Debrecen tényleg tudhat valamit, mert Löki Viktorból - akinek, vastagon aláhúzva mondom, nem az írói képességeit hasonlítom Szabó Magdához - ugyanaz a ragaszkodás, elfogadás és megértő szeretet sugárzik a város iránt, amit Szabó Magdánál is tapintani lehetett a Für Elisé-től a Régimódi történeten, az Ókúton vagy a Pilátuson át a Freskóig, hogy csak néhány regényét említsem.

Erre pedig nem is a könyv olvasásakor jöttem rá, hanem akkor, amikor meghallgattam a Löki Viktorral készült podcastet, vagyis hivatalos nevén wopcastet, ami egy fotós podcast. Viktor insta oldalát - ahová természetesen Debrecen utcáiról posztol - követve találtam rá, és innen derült ki számomra az is, hogy a szerző csak másod-, illetve harmadsorban foglalkozik regényírással, ugyanis biológiából doktorált, kutatási területe a temetők élővilága, már több könyve is megjelent nemcsak a fő témájával, de a debreceni cívisházakkal kapcsolatban is, és mellesleg hobbifotós.

Ez a beszélgetés most jókor jött, nagy adag inspirációt adott.

Debreceni lokálpatrióták egy pont nulla.

Nem titok, mindig el is mondom, hogy ezt a blogot elsősorban a saját magam és az itt élők szórakoztatására írom, egy fillér pénz nincs benne, nem áll mögötte semmilyen szponzor. Azért hoztam létre, hogy megmutassam, kicsit más szemmel nézve a lesajnált, nem épp fancynek tartott városrészek is lehetnek izgalmasak és szexik, mert a környezetünk attól lesz érdekesebb és jobb, ahogy mi hozzáállunk. Ennek ellenére néha én is elbizonytalanodom, hiszen - Löki Viktorhoz hasonlóan - nincs mentorom, aki megmondja, hogy építkezzek, merre menjek, hogyan fejlődjek.

Self-made (wo)manként, saját józan paraszti eszemet és némi szakmai tapasztalatot követve haladok ezen az úton apró lépésekkel, látszólag egy kis projekttel - amit hobbikertnek hívok - mégis, mögötte elég sok munkával. Néha elfáradok, és elgondolkodom azon, kit érdekel ez valójában, mire elég a lelkesedésem és a kitartásom, van-e értelme az ebbe fektetett nagyon is drága időmnek 3 gyerek, 1 háztartás és némi megélhetési munka mellett. Ilyenkor viszont, amikor az ehhez hasonló beszélgetéseket hallgatom, mindig azt kell gondolnom újra, hogy van.

Löki Viktor (és André Kertész, akihez ez a kijelentés köthető) ugyanis azt mondja, csak az amatőr tudja a dolgát igazi szenvedéllyel tenni, a valódi egzotikum pedig az orrunk előtt hever, körülvesz minket, csak vennünk kell a fáradtságot a felfedezéséhez, mert nem adja magát könnyen. (Ezt már mondjuk Müller Péter mondta). Örülök neki, hogy végre nemcsak ezek a gondolatok kapnak teret, hanem a magyar vidék is, úgy, ahogy kell: politikától, propagandától, kirekesztő frázisoktól mentesen.

Ez a kézzelfogható, őszinte és támogató lokálpatriotizmus az, amire szerintem nagy szüksége lenne ennek az országnak. Kicsiben és nagyban.

Biztos vagyok benne, hogy a változások mindig helyben kezdődnek el. Szeretném, ha Csikágából jobb környék lenne, és ha az itt élők jobban éreznék tőle magukat, például én is. Az Isten átnyúl a farmeron megerősített abban, hogy vannak mások is, akik ugyanezen a - sok szabadidőt - felemésztő úton járnak, amin remélhetőleg egyre többen megyünk. Debrecenben, Egerben, Csikágóban, akárhol.

Panelmágnes.