Kresz vizsga

Indulás előtt még egyszer, aprólékosan átvizsgált mindent. A csomagtartóban nemcsak az elsősegélydoboz tartalmát és az elakadásjelzőt ellenőrizte, de újra megigazította a kis gurulós bőröndöt is, és a biztonság kedvéért visszament egy plusz pokrócért a házba. Hirtelen nem tudta, hogyan vehetné hasznát, de mégis nyugodtabb volt tőle. “Tűzeset, fagyhalál, tóba zuhanás, minden vészhelyzetben jó”- nevetett magában, ahogy a tévéfilmekben látott szerencsétlenségek megelevenedtek előtte. Igyekezett azért nem a legrosszabbra gondolni.

Nagy levegőt vett, beállította a fényesre suvickolt visszapillantó tükröket, a kicsit már nyikorgó ülést és a fejtámlát, becsatolta a biztonsági övet, felkapcsolta a tompított világítást és gyújtást adott. Elöntötte az izgalom. Mint néhány héttel ezelőtt, a Kresz vizsgán. Élete első Kresz vizsgáján, ami ráadásul elsőre sikerült.

A gyerekek nem hitték el, hogy komolyan belevág. Talán nem is tette volna meg, ha a fiai nem kezdik el rögtön a temetés után mondogatni, hogy el kellene adni a kis Corsát. Eladni? Nincs még tizennégy éves, kifogástalan állapotú. János mindig ápolta, gondozta, imádta! Volt, hogy lepattogzott egy arasznyi piros festék jobb oldalt, akkor is bement a városba, kikutatta, melyik autósboltban lehet kapni azt a festékkel pontosan megegyező árnyalatú, golyóstollhoz hasonlító eszközt, amivel korrigálható a hiba. János is viszonylag későn szerezte meg a jogosítványát, már óvodások voltak a fiúk. Addig a buszon húzták a két gyereket, meg a cekkert, ha jöttek a piacról, egyszercsak elegük lett. Jánosnak is elsőre sikerült a Kresz vizsgája.

A forgalom tűrhető, de az is igaz, hogy olyan időpontot választott, amikor nincsenek sokan az utakon. Szép tempósan fog menni, szerencsére az idő is kegyes hozzá, nem esik, a szélvédő szinte szikrázik, úgy csillog. Nem zavaró, napszemüvegben meg pláne nem. A műszerfalra erősített sárga műanyag légfrissítő rég kifogyott, észre se vette. Furcsa, hogy még mindig érezni az illatát, azt a kicsit szúrós, kicsit olcsó és ipari vaníliát, amit egyiken se szerettek, mégis mindig ilyet használtak. Keveredik benne sok minden. Régi utazások, szüretek szaga, bevásárlásoké, később a kórházé. Egyszer, még jóval János betegsége előtt, amikor az öreg mamához mentek Székesfehérvárra, kifolyt a bableves a hátsó ülésen a még nászajándékba kapott, tizenöt literes sárga fazékból. Két napig kellett takarítani a nyomait a kocsiban, a kolbász füstös szaga még így is hónapokig érződött.

Neki igazából az érettségitől a Kresz-ig nem is volt más vizsgája. Mindenki meglepődött, amikor megjelent az első órán, pedig az oktató látta a jelentkezési lapját: rá volt írva, hogy ötvennégyben született.  A többiek, a fiatalok, akikkel elkezdte a tanfolyamot, először nagyot néztek, de aztán gyorsan a szívükbe fogadták. Ő lett a csoport kedvence, és tett is érte, hogy az legyen. Mindenkivel kedvesen viselkedett, de nem túlzóan, és szorgalmasan készült, rengeteget gyakorolt, a könyvben hátul megnézte a megoldásokat, így ellenőrizte magát. Annak nem örült, hogy pont a fiai akarták lebeszélni legjobban a tervéről, de azért sem hagyta magát. Nem is értették, honnan ez a nagy elszántság.

Most jön majd az autópálya, ezt is gyakorolták az oktatóval, bár ennyi kamionra azért nem volt felkészülve. Csak egyszer vezetett itt a forgalmi vizsga előtt, és akkor az első, vagy a második lehetőségnél vissza is fordultak. Az oktató azt mondta, ennyi elég lesz, úgyse fog a Marika néni nagyon kijönni ide az M7-re. Azt hitte, arra kell neki az autó, hogy elmenjen vele a Lidli-be, meg haza. Ő meg nem is merte bevallani, hogy rögtön, ahogy megjön a jogosítvány, egyből nekiindul a százötven kilométernek. Se az oktatónak, se senkinek nem mondta, pedig már akkor érezte, hogy ezt kell tennie, amikor a temetés után a fiúk azonnal elkezdték pedzegetni, hogy adja el a kocsit.

Nem tud végig a külső sávban menni, ahogy tervezte, de nem baj, szépen kivárja, amíg nem jön senki a belsőben, és aztán előz, ahogy csak bírja a gáz. Ezek a semmiből feltűnő, hatalmas terepjárók meg a vadul száguldó sportkocsik pillanatok alatt levillogják, ha nem igyekszik eléggé.

Ha ez most rendben sikerül, felmegy majd Pestre is. Az persze nehezebb, akkora forgalomban vezetni! De meg akarja mutatni a fiúknak, hogy képes rá. Meglátjuk, most jobb ha inkább a táblákat figyeli, nemsokára jön a lehajtó. Csak nehogy szembe menjen a forgalommal! A vizsgán volt egy feladat, amikor nem értette pontosan az ábrát, és rögtön az jutott eszébe, hogy ha ez a valóságban is megtörténik, akkor mi lesz. Hallott már olyat, hogy valaki rossz irányba kanyarodott, aztán annyi, vége. Elég volt idén egy temetés.

Ha János nem hal meg, ő sose ül itt, ebben az ülésben, aminek minden egyes apró szövete valaki máshoz illeszkedik: ahhoz, akinek most is vezetnie kellene. A rugók is úgy maradtak, ahogy János kiülte, még a tükör is úgy volt beállítva, ahogy legutoljára hagyta. A tankban alig volt benzin, azon nagyon izgult, mert a tanfolyamon nem magyarázták el rendesen, hogy kell tankolni. Meg akarta kérni a szomszéd Icáékat, hogy menjenek el egyszer együtt, de aztán elment a kedve tőle. A benzinkutas pár perc alatt úgyis megmutatta, hogy kell letekerni a sapkát, használni a pisztolyt. Állítólag sok rutinos sofőrnek is gondot okoz. Persze ha most defektet kapna, nagy bajban lenne, kereket cserélni még János se tudott. Hív autómentőt, ha kell, elmentette a telefonjába a számot. A telefon az fontos. Nem szerepelt a vizsgakérdések között, de felhívták rá mindenki figyelmét, hogy olyan helyre rakja a kocsiban, ahol könnyen fel tudja venni kihangosítva, ahonnan nem esik le, és jól látszik a kijelző. Majd vesz egy kis tartót, a légfrissítő helyére pont jó lesz.

Azért Badacsony furcsa lesz most egyedül. Régen nagyon szerették, de már öt éve nem jártak itt. Idén tervezték, hogy végre lejönnek, és sorra járják azokat a helyeket, amiket annak idején a gyerekekkel, de a betegség keresztülhúzta ezt is. Le kellett volna még jönni a nyáron, egyiken se gondolták, hogy ez az egész ilyen gyors lefolyású lesz és így ér véget. De ha ez sikerült, akkor most már bármikor lejöhet. Végülis az útvonal már ismerős, ha a forgalom biztosan nagyobb is, de szerencsére a régi vendégház még megvan, és emlékszik, János hogy kanyarodott be a parkolóba, hova szeretett állni. Ha pedig ott nem lesz jó a hely, majd megáll lent a soron, vagy megkér valakit, hogy segítsen neki benavigálni a hegyoldali parkolóba, amit nemrég alakítottak ki amellett az új, vajsárga teraszvitorlás, fehér székes, elegáns borozó mellett.

Megmarkolta a kopottas kormányt, nagyot sóhajtott. Igazából, ha jobban belegondol, nincs mitől tartani. Most már rendben lesz. Minden.