Városi séták

Október első napján részt vettem életem harmadik várostörténeti sétáján, szerintetek hol?

Talán furcsa, ha az ember pont azon a környéken megy el ilyen eseményre, ahol amúgy is él, de nekem kifejezetten érdekes arról hallani, kik jártak egykor ugyanezeken az utcákon, és azok az utcák milyenek voltak, hogy éltek itt az emberek?

Meggyőződésem, hogy ha kontextusba tudjuk tenni a környezetet, amiben élünk, akkor könnyebben elhelyezhetjük magunkat egy képzeletbeli vonalon, ami segít kapcsolódni a múlthoz, így a jelenhez is - talán jobbá is tudjuk tenni azt, mert látjuk, milyen volt, és milyen lehetne.

Várostörténeti séta = idegenvezetés?

A várostörténeti séták műfaja 5-10 éve kúszott be az elsősorban budapesti közbeszédbe. Lényege, hogy egy sima, idegenvezetői túrával ellentétben helyieknek, de mindenképpen magyaroknak szól valamilyen előre meghatározott tematika mentén, egy előre kiválasztott és beharangozott, városi területen. Az idegenvezetésnél jóval mélyebb és sokszínűbb, tele van történetekkel, érdekességekkel, akár személyes sztorikkal, amiket gyakran a résztvevők maguk szőnek tovább saját, vagy rokonaik történeteivel, élményeivel.

Ez a műfaji meghatározás ma már talán ki is nőtte magát, hiszen a belvárosi, budavári, vagy külső-belső kerületekhez köthető séták után fokozatosan árnyaltabb lett a kép. Ahogy egyre népszerűbb és elterjedtebb lett ez a szabadidős tevékenység, úgy egyre több, erre szakosodott cég - mára legalább féltucatnyi - programjából lehet választani: aki akar, különféle temetőket járhat végig, mehet a túra építészeti stílusok, gasztronómia vagy egy-egy valaha élt különleges ember nyomában, kötődhet foglalkozáshoz, hobbihoz, de akár a társadalom egyes csoportjaihoz, pl. kurtizánokhoz vagy híres alkoholistákhoz is, sőt, olyan speciális helyekhez, mint a Ferihegyi 1-es terminál vagy az
Óbudai Gázgyár. Magyarul a határ a csillagos ég, és van is rá kereslet. Divat lett ilyen élményt ajándékozni szülinapra, házassági évfordulóra vagy csak úgy, és a résztvevők között is találni mindenféle embert. Komplett családok, randizós párok, külföldre szakadt helyiek, unokák, felnőtt gyerekek, baráti társaságok és persze idősek vesznek részt rajta, akiknek néha több személyes történetük van, mint amit a túravezető a levéltárból és a Google-ből valaha is elő tudna ásni. Ezek a kis halmazok az elején feszengősen ácsorognak a találkozóponton, majd óvatos gyanakvással hallgatják a túravezetőt, a végére pedig általában vidám gömbbé állnak össze, és szinte mindegyiküknek akad mondanivalója a láttottakról-hallottakról.

városi séta = történelemóra + levegőzés + sztorizás + könyvajánló

Csikágói túrák

Ehhez képest, ha már ilyen szépen írok a várostörténeti túrákról, joggal merül fel a kérdés, miért nem merészkedtem Csikágón túlra is megnézni egyet? Őszintén szólva fogalmam sincs, leginkább az időhiány az oka. Az ilyen események általában hétvégén vannak, ami túl értékes idő ahhoz, hogy ne a családdal, vagy annak egy részével töltsem el, a délelőttök pedig különösen fontosak ezeken a napokon. Ez persze kifogás, hiszen jóga workshopra el tudok menni ha akarok, így talán az is benne van, hogy amíg Csikágót nem ismerem elég jól, addig nem is akarok másfelé menni (bár például Ferihegy 1 az igazán érdekelne). Külső-Erzsébetváros szerintem még mindig tele van annyi sokszínűséggel, ami nem hogy egy, de akár többféle tematikájú sétát is megérdemelne.

A korábban már több alkalommal megénekelt Róth Miksa múzeum és benne Kolocz Dóri történész-múzeológus az, aki előkerül, ha Csikágó történetiségéről, eredetéről és korabeli lakóiról van szó. (Például az idén télen a városrészről készült We Love Budapest podcast-nak is ő a főszereplője, de többek között én is megszólalok benne.) Dóri nemcsak a múzeum, hanem városi sétákra szakosodott szervezetek megkeresésére is tart városnéző túrát, és nem csak a Csikágóban, hanem szerte a városban, ahol Róth Miksa üvegmozaikot lehet találni. Rajta kívül természetesen vannak még a környéket jól értő és érző várostörténészek is, de mások, ha jól tudom, jelenleg nem visznek csapatokat kisebb-nagyobb rendszerességgel ezeken az utcákon. A csikágói túrák így elsősorban történelemmel, történetekkel és építészettel foglalkoznak, érintve az itt élők személyes sorsait, és van bennük némi irodalmi adalék is, Békés Pál líráján keresztül. Dóri újságkivágásokat, korabeli híreket, fotókat kutat fel és ad körbe, felolvas, sztorizik. Így tudtam meg, hol álltak a környéken az első házak, kik és miért költöztek ide az első időkben Óbudáról, a Belső-Erzsébetvárosból, aztán vidékről, miért lett ilyen erős az iparosság - aztán miért halt ki szinte teljesen - és miért van ennyi ablak a házakon, nem beszélve az építészeti stílusokról.

Színház a Ligetben. Egykor.

Adok-kapok

Persze nem fogok mindent elspoilerezni, nem is ez a lényeg most. Hanem maga a műfaj és a helyszín. Mert egyrészt tényleg azt hiszed, hogy már mindent láttál: erre jársz munkába, hordod intézményekbe a gyereked, vagy itt lakott a nagyanyád már harmincöt éve is. Ezeknek a sétáknak a varázsa viszont épp az, - túl azon, hogy a vezetőnek elég rátermettnek, felkészültnek és egyben lazának kell lennie, hogy megfelelő keretek között tudja tartani az eseményt, a csoportot és a mondanivalót is - hogy sikerül-e megnyitni egy másik kaput ugyanezekre a helyszínekre, egy új nézőpontot, amit eddig nem ismertél. A sztorik, ha jól mondják el őket, életre kelnek, és az ezerszer látott házak, utcák, épületek és intézmények képesek lesznek új arcukat megmutatni. Ehhez még két dolog szükséges a felkészült vezetőn meg az érdekes helyszínen túl: idő és figyelem. Ezek nélkül nem megy, nemhogy egy várostörténeti séta, hanem konkrétan semmi.

Mint minden dolog, ez a kis időkapu is akkor nyílik meg, ha a résztvevők hajlandóak ebben a két és fél órában megfeledkezni a telefonjukról, az aznapi, vagy a jövő heti feladataikról, és elmerülni abban, amit néhány négyzetkilométernyi terület nyújtani képes.

Ruhatisztító mi?

És akkor kiderül, hogy fogalmunk sem volt a Keleti Pályaudvar szobrainak vicces és egyben különös szimbolikájáról, a pályaudvar tövében megbúvó Százház utca különös falusiasságáról, aminek nyomorához ambivalens módon generációkon keresztül ragaszkodtak az ott lakók, vagy arról, miért nem merészkedett annak idején épeszű ember esős vagy jeges időben a Bethlen térre. Ezek a kis sztorik, apró emlékfoszlányok mutatják meg a mindennnapokat, az élet valódi szövetét, ilyenekről ír Békés Pál is - és persze még sokan, hiszen ezekben a történetekben magukra ismernek az emberek. Így ér össze a múlt és a jelen, amiből adunk és kapunk is, ha tetszik, ha nem. Ugyanazokon az utcákon jár a múlt, a jelen, a jövő.

Vidékiek, szevasztok!

Szóval szerintem jó dolog a városi séta. Nemcsak történelmi ismereteket és két-három óra levegőzést nyújt pár ezer forintért, hanem időutazást, új szemléletet, infókat, sztorikat, ismereteket. Kicsit arra tanít, hogy láss a dolgok mögé, vedd észre, mi van a falakon, ablakokon túl, mi miért lett úgy, ahogy lett. Mellesleg tök érdekes látni, hétvégén délelőtt rajtunk és a csoporton kívül kik járkálnak a kihalt utcákon, élesben, a jelenben, őket is más szemmel lehet ilyenkor nézni.

Aminek még örülök, hogy úgy látom, vidéki városokban is van ilyesmire igény a Nyírségtől a Balatonon át Miskolcig, Pécsig és Szegedig, szóval tökjó lenne ilyeneket is megnézni. Vagy az már mégiscsak idegenvezetés?

Felhasznált cikk: https://magyarnarancs.hu/lokal/szerzetesekkel-a-sotetben-104733