Óceánjáró a Bajza utcában

A Bajza utcai garzonház kimaradt, amikor a Damjanich utcáról írtam évekkel ezelőtt. Valahol érthető, hiszen - bár a Damjanich sarkán áll - hivatalosan nem tartozik már a Csikágóhoz, a környéken élőknek mégis gyakran a mindennapi útvonaluk, utcaképük része. Bazi nagy épület, hatalmas, szürke tömb két utca találkozásánál, semmennyire sem illeszkedik a bérházas környezetbe.

Árkádos alja van, a bejárati ajtaja meg fotocellás, jól látni, hogy portaszolgálat is üzemel benne. Méretes üzlethelyiségek tagolják a földszintjét, sok apró ablakkal. Kicsit olyan, mintha valami intézmény lenne.

Mióta itt élek, nézem, mindig is kíváncsi voltam rá. Írtam már róla sztoriban is, de annyira érdekes története van, hogy muszáj tartósan rögzíteni. Ki tudja, meddig áll még ebben a formában a ház, aminek a múltja lassan végleg a feledés homályába veszik, pedig annyi mindent ki lehetne hozni belőle. Elég elhanyagolt, kopott most is, szerintem egy ujjal se nyúltak hozzá, amióta 1967-ben elkészült.

36 négyzetméter x 160 db lakás

Óceánjáró a Bajza utcában

A házról már több helyen írtak. Nemcsak kultúrtörténeti jelentősége van, hanem egy konkrét lakáspolitikai kísérlet megelevenedése, ami végülis elhalt. De egykor ez a ház tényleg valóságos intézményként működött, nyüzsgött, mint egy gigantikus hanagyaboly, vagy mint egy önálló köztársaság, kisváros, ami titokzatos módon nem engedte falai közé például a kisgyerekes családokat.

Persze ahhoz, hogy a Bajza utcai garzonkomplexum lényegét megérthessük, kell az akkori kontextus. A hatvanas évek vége felé vagyunk, a Kádár-rendszer hosszú távra berendezkedett, országszerte épülnek a panelrengetegek. Sokan jönnek Pestre dolgozni, tanulni, szerencsét próbálni, az építkezések ellenére is égető a fővárosban a lakáshiány. Sok fiatal kezdi önálló életét munkásszállón, kollégiumban vagy társbérletben, így nem is csoda, hogy aki megcsíp egy szoba-konyhás, új építésű lakást, és végre a saját ágy vagy szoba után önálló otthonhoz jut, ahol még meleg víz is van, és külön vécé a korábbi körfolyosós közös használatú után, az jogosan érzi úgy, megfogta az Isten lábát. A hatvanas években robbanó szabadságkultusz, szexuális forradalom és elektronikus gitárzene ráadásul alaposan elmélyíti a generációs szakadékot: mintha az ötvenes évek óta nem tíz, hanem száz év telt volna el. Pezseg az élet rendesen.

Az ún. lakókombinátok ötlete Németországból ered. Hasonló elgondoláson alapszik, mint a mai lakóparkoké, azzal a kivétellel, hogy míg manapság ezekbe a tömbökbe szinte csak lakásokat terveznek, maximum közös kerthasználattal vagy közösségi teraszokkal, addig a lakókombinátok - és úgy általában a szocialista tömegépítkezések - számolnak a szolgáltatásokkal is. A Bajza utcai garzonház 160 darab lakása mellett a falakon belül helyet kapott például ruhatisztító (avagy Patyolat), menza (á la carte étteremmel), cukrászda, bankfiók, minden emeleten és a földszinten is közös társalgók, a tetőteraszon napozóágyak, sőt, még nővérszoba is volt alapvető elsősegélynyújtási eszközökkel.

Valódi kisváros épült fel tehát 1967-re a Bajza-Damjanich utca sarkán. Hivatalos nevén Borading House-nak nevezték az ilyesmit, jelezve, hogy olyan a ház, mint egy tengerjáró bárka, minden megvan benne, ami a hétköznapi élethez kell.

Mocsárból tánctér

A garzonház tehát igen menőnek és modernnek számított akkoriban, annak ellenére is, hogy maguk a lakások kicsik voltak: átlagosan 36 négyzetméteresek. Egyedül a nyolc emelet legfelső szintjén álló, panorámás lakásokkal tettek némi térbeli engedményt a tervezők, kívülről is látszik, hogy még az erkélyeik is nagyobbak, ráadásul a kilátás is pazar lehet innen. (Ha van olvasó, aki a nyolcadikon él, szóljon!) Az építkezés egyébként nem ment könnyen, el is tartott vagy két évig.

Aki ismeri Csikágó történetét valamelyik városi sétából vagy épp innen a blogból, az jól tudja, hogy a könyék az 1800-as években elég mocsaras volt - a mai Városliget is például - és maximum káposztaföldnek használták. Hartyányi Norbert a Kultura.hu-n egykor megjelent remek cikkéből tudtam meg, hogy teniszpálya, télen korcsolyapálya üzemelt a tömb helyén, amikor pedig nekiálltak kialakítani az alapokat, azt egyszerűen elnyelte a mocsaras föld. Végül betoncölöpökre húzták fel a házat - pont ahogy a Keleti Pályaudvar is épült - és a legenda szerint a szemben lakó Janikovszky Éva írónő többször is kiakadt az építkezéssel járó zajszennyezés miatt. (Gondolom nem csak ő, viszont a többi lakóból nem lett legenda.)

A ház nem csak méreteiben, lakásainak számában és a falakon belül elérhető, temérdek szolgáltatásában számított egyedinek. Már a tervezéskor eldőlt, hogy ide elsősorban fiatalokat várnak, egyedülállókat, párokat vegyesen, a kisgyerekesek azonban nemkívánatos elemeknek számítottak, és ez az alapító okiratban is szerepelt feketén-fehéren. Ha pedig egy már ott élő párnak született gyereke, akkor mehettek is új otthon után nézni. Hogy ez mennyire volt igazságos, azt mai szemmel nehéz eldönteni. Azok, akik laktak már kisgyerekes családok mellett társas- vagy/és bérházban, vagy épp ők maguk (voltak) azok, biztosan megértőbben viszonyulnak a kérdéshez. Fel lehet fogni úgyis a dolgot, mintha az állam egy óriási bulifalut létesített volna a város egy kellemes, jól megközelíthető részében. Mert a sokféle szolgáltatás mellett például főzni se nagyon kellett - az irinyó-pirinyó lakásokban amúgy is nehézkes lett volna -, a fölszinti étteremből ételliften is fel lehetett hozatni a kaját. Az étteremhez pedig kerthelyiség is tartozott - most parkoló a Fressnapf mellett, illetve egy részéből lett a Reformáció Park - élőzenével és tánctérrel. Ja, és még takarítószolgálat is volt a házban.

Ez itt a kert. 1970-ben.

Celebek a társalgókban

A Bajza utcai garzonok ráadásul jutányos áron kínálták magukat, ezzel is a fiatalokat megcélozva, akiknek nem kellett kétszer mondani. A ház a kor celebritásai körében is divatba jött, egyik első lakója Ruttkai Éva színésznő volt, de itt élt egy darabig a többi lakó szerint kissé mogorva Latinovits Zoltán is, valamint Horváth Ádám filmrendező, Zalatnay Sarolta, Toldy Mária és Harangozó Teri énekesnők, és még jó páran az akkori nagy nevek közül. A lakások mérete miatt minden szinten közös társalgó állt rendelkezésre, ami erősíthette a koleszos hangulatot: a háziak kártyapartikat, bulikat rendeztek bennük és könyvtárat is üzemeltettek. A társalgóban külsős vendégeket is le lehetett ültetni, ha annyian jöttek, hogy nem fértek volna el otthon. Sajnos emlékezetesebb dorbézoláskról nem találtam külön leírást, de gondolom, a fiatalokkal, színészekkel, zenészekkel tömött, gyerekmentes övezetben jó lehetett a hangulat, csomó barátság, kapcsolat, dráma, összejövés, szétmenés, röhögés és veszekedés kezdődhetett-végződhetett itt. A rendfenntartásért egyébként 0-24 órás portaszolgálat felelt, akikhez bármilyen kérdéssel, kéréssel lehetett fordulni, és ez azon kivételes szolgáltatások egyike, ami mai napig is üzemel a garzonházban.

Ruttkai Éva a tetőn

Mert a többi az évtizedek alatt szép lassan elkopott. Az egykori étterem helyén sok évig álló Tesco most Fressnapf, a kerthelyiséget felszámolták, az ételliftet befalazták. A társalgókat érdeklődés híján lakásokká alakították át, más földszinti szobákból szépségszalon, majd próbaterem lett. Pozitív változás viszont, hogy az épület sarkán évekig betört üveggel árválkodó, hatalmas teremből pár éve rendesen megcsinált pizzéria lett, aminek nagyon örülök, remélem, sokáig velünk marad.

Retro díszek, amik szebben is csilloghatnának

Párszor jártam a házban, még mindig elég kollégiumi jellege van, de ennél is durvább a hetvenes évek érezhető jelenléte a folyosókon. Ugyanaz a linóleum, a falakon ugyanazok a rongyszőnyegek, amik most makramé néven újra divatosak. A lakások valóban kicsik, de jó elrendezésűek, egy embernek vagy párnak ideálisak, bár nem hiszem, hogy hosszabb életszakaszokat ki lehet bírni bennük. De nem is erre tervezték őket, hanem ugródeszkának az önálló élethez - arra pedig teljesen alkalmasak, ráadásul Londonban például egy ilyen kis világos, erkélyes laki főnyereménynek számítana.

Időtlen folyosók

Sok mindent ki lehetne hozni ebből a házból. Kezdve ott, hogy valaki rendesen felújítja kívül-belül, akár a retro hangulat meghagyásával. Készülhetne a bejárat környékére egy állandó fotókiállítás a múltjából, hogy aki arra jár, az is megismerje. Tök jó lenne, ha fel lehetne menni néha a tetőre, akár tematikus programok szerint.

Örülnék újra a kerthelyiségnek, ha nem is élőzenével, de mondjuk hétvégente egy jó DJ-vel, örülnék nyaranta a játszótér szomszédságában egy kellemes, teraszos, levegős, zöld térnek, ahol meg lehetne inni egy fröccsöt vagy egy koktélt, ahol találkozhatnék a barátaimmal. Csikágóban néhány kávézót leszámítva nincsenek igazán jó teraszos helyek - sajnos -, pedig igény lenne rá. Ha pedig nem, a kínálat meghozná rá az igényt, az tuti. Persze ott a liget, de amikor van a közelben egy ilyen bombajó telek a VI. és a VII. kerület határán, a Városligeti Fasor csücskében a trolimegálló mellett, akkor simán meg lehetne lépni. Ja, hát a parkolókat fel kellene számolni hozzá, de szerintem megérné.

A Bajza utcai garzonházban egyszer már láttak fantáziát. Simán lehetne újra.

Források:

https://kultura.hu/garzonhaz/

https://www.borsonline.hu/aktualis/2018/06/muveszek-titkait-rejti-a-budapesti-haz

https://magyarnarancs.hu/lokal/ez-volt-a-kadar-korszak-legsikeresebb-vallalkozasa-a-lakashiany-enyhitesere-237221

https://kultura.hu/kadar-korszak-lotto/

Fotók: a felhasznált cikkekből, a Fortepanról és saját mindennapjaimból. Fortepan képek: Bauer Sándor, Kotnyek Antal.