Számvetés a hormonhullámvasút tetejéről
Hamarosan egy éves lesz a blog. Ha ez nem lenne elég, maga az év is új, és nem is akármilyen, pont az ikerszülésem utáni gyermekágyas hetek kellős közepére esik a kezdete. Úgy gondoltam, ezt a sok fontos, egy időpontra eső állomást érdemes megörökíteni néhány sorban. Íme az elmúlt egy év összegzése blogilag és máshogy, az idei tervekkel együtt, két etetés között, a hormonhullámvasút tetejéről.
Fény a Dózsán: Csikágó idén is ragyog, csak néha hunyorítani kell hozzá.
Nem csoda, hogy október közepe óta nem volt új bejegyzés: rengeteg dolgom volt, amiket mindenképp el akartam végezni a szülés előtt. Elsősorban persze mindenféle munkák, amik közül nem is sikerült az összeset idejében lezárni, lesz olyan is, ami folytatódni fog, és talán újak is indulnak. Aztán a készülődés, fizikailag (edzések és sok séta), mentálisan (sajnos az álmatlanság is ide tartozik, de a rengeteg támogató, mai napig tartó baráti találkozó és üzenet is), és gyakorlati szinten (festetés, szükséges holmik összekérincsélése vagy megvásárlása a terhesruháktól a hiányzó babaholmikon át a pelenkázóig). A blogot javarészt fejben írtam, készülve arra, hogy idén talán több időm lesz, mint tavaly volt - borítékolhatom, hogy nem lesz persze - és reménykedtem, hogy nem felejtem el az összes jó témát menet közben. Listáztam az ötleteket, igyekeztem vázlatozni, próbáltam fotózni, hol sikerült, hol nem.
Kilátások az idei évre a Murányi utca egyik kopott bérházának első emeleti ablakából.
A Greetings from Csikágó első éve nemcsak az utolsó harmadában sikerült felemásan a tervezetthez képest.
Nem titok, jóval több tartalmat szerettem volna létrehozni, de így sem panaszkodom. A második és a harmadik (vagy ki tudja hányadik) hullám, a hol bezáró, hol kinyitó óvoda, a hirtelen berobbanó ikerterhesség és az eddigi egyik legforróbb, kínzóan meleg nyár ellenére folyamatosan dolgoztam, ha pont a személyes ambíciók szorultak is néha háttérbe. A munkák mellett elvégeztem egy újabb kreatívírás-kurzust, sőt, a kurzustársaimmal irodalmi lapot is szerkesztettem, a magánéletben pedig rengeteget tanultam megint. Megéltem születést és halált, közeli hozzátartozó balesetét, műtéteket, gyógyíthatatlan betegséget, felépülést, elválást és fantasztikus új találkozásokat. Fontos emberek kiléptek az életemből, de sokan érkeztek újak is, én pedig egyre szerencsésebbnek és önazonosabbnak érzem magam. Gyerekszületéseknél mindig szinte tapintható, ahogy az élet elválasztja a lényegest a lényegtelentől, és megállíthatatlanul utat tör. Az ember a bőrén érzi a folyamatos mozgást, és most én nagyon élvezem, ahogy ezeken a lassú, egyenletesen áramló hullámokon fekhetek.
Lesz trash is, nyugi.
Bár eleinte nem akartam, valószínűleg ide a blogba is több babás, kisgyerekes tartalom fog beszivárogni. A Csikágó természetesen nem terhesblognak vagy ikres blognak született, és így is épp elég eklektikus már, pont emiatt nem szerettem volna behozni ide a babákat is. Nem is volt igazán időm ezeken gondolkodni a gyorsan elszaladó kilenc nyolc hónap alatt, aminek az első harmada a bombameglepetés és a felmerülő kockázatok miatt gyerekügyileg teljes bezárkózásban telt. Ugyanakkor nem lenne őszinte, ha úgy tennék, mintha semmi nem változott volna, mert most épp minden megváltozott: egy 5 éves és két újszülött akkor is mindent felfordít, ha az ember egyébként igyekszik teljesen természetesen, az élet részeként, és nem az élet értelmeként kezelni a dolgot. Meg aztán furcsa lenne említést se tenni olykor a csecsemőgondozásról, a kialvatlanságról és az ehhez a különleges időszakhoz tartozó egyéb kihívásokról úgy, hogy pl. ennek a bejegyzésnek a nagy részét is fél kézzel írom, míg a másikkal épp gyereket etetek vagy pelenkázok. Persze ez csak 1-2, gyorsan elrohanó év, utána tudom, hogy minden visszatér az eddigi kerékvágásba, csak még hatékonyabban, kevesebb idő alatt kell több dolgot megoldani - cserébe a kiteljesedés is megsokszorozódik.
Idén is biztos lesz sok liget és Hősök tere, amit imádok.
Épp ezért eszem ágában sincs leállni.
Egyrészt lehetséges, hogy az ikres tartalmakat el fogom vinni máshová - ha lesz hozzá energiám, mert eddig nem volt - másrészt szeretnék továbbra is dolgozni, mert nálam az - a sportolással együtt - a józan ész megmaradásának és a szülés utáni depresszió kikerülésének hatékony eszköze. Bár a blog nem for-profit vállalkozás, 2022-ben remélem, dupla annyi Csikágóval tudok jelentkezni, mint eddig. Persze, egyelőre könnyű ezt mondani, az ikrek most még csak esznek-alszanak (mondjuk jó sokat esznek), majd ha már altatni, szórakoztatni és hurcibálni kell őket ide-oda, nem biztos, hogy annyira kézre áll a vonalas füzet meg a laptop, de úgy vagyok vele, hogy ha a mentális egészségem a tét, akkor biztosan meg fogom oldani. Ráadásul egyre jobban hiszek a blog eredeti missziójában, és ha elfelejtettem volna, a szintén épp kisgyerekes Oltai Kata, aki a nyolcban készült új helyet nyitni hasonló értékek mentén, újévi posztjában emlékeztetett rá.
Lokalitás, helytörténet, múlt és jelen összefonódása, kisközösségek erősítése - szerintem ezek a közéletiség, az alapvető emberi kommunikáció, és a mindennapi életünk részei.
Beszélni kell, változni kell, ráadásul a hely, a környezet is változik, nemcsak mi!
Csikágó még mindig elképesztő mértékben kúl, és egyre kúlabb lesz, erről pedig - járulékos mértékben irodalmi szárnypróbálgatásokkal együtt - semmiképp nem szeretnék a jövőben sem lemaradni. A kérdés csak annyi: jöttök velem?
Így gurítom 2022-ben. Jöttök ti is?
