A Lövölde Kairója

Van egy tér a közelünkben, ami annyira pesti, amennyinél pestibbnek nem is lehetne lenni. Olyan, mint valami nyüzsgő filmdíszlet, tele klisékkel, az összes pesti klisét felvonultatja.

Hogy a jobbakkal kezdjem, vannak rajta ősrégi platánfák, olyanok, amik tuti hogy sokat láttak. Hatalmas nagy fák ezek, szinte a tér fölé nőnek, és minden évszakban hoznak valami melegséget az egyébként huzatos közterületre. Van a téren aztán sok sok aszfalt, amin trolibusz és autóforgalom dübörög. Van játszótér, parkoló, a parkoló mellett egy picike park is lapul. Van a park mögött bölcsőde, kávézó, régen posta is volt, de azt bezárták, a helyén jelenleg egy olaszos vendéglő (azaz úgynevezett deli) üzemel. Vannak az úttest mindkét oldalán padok, nyilvános vécé és butik hotel, kínai vegyesbolt, Lidl, enélkül a két utóbbi nélkül a magyar ember elveszne a világban.

Lövölde szürreál

Régen fabódék, vagy más szóval pavilonok is álltak a téren, mára ezeket elbontották. Az összkép mégis olyan, de olyan erős pesti hangulatot, időtlen, keserédes karizmát áraszt magából, hogy nem csodálkozunk, hogy a Lövölde térről még dalt is írtak valaha. Valóban átfúj rajta a liget felől a fasoron át érkező szél minden évszakban, a kopott, de az ablakokból barátságos sárga fényt sugárzó bérházak és a szecessziós kandeláberek együtt furcsa, meghitt hangulatot teremtenek.

A Lövölde téren, a hetedik és a hatodik kerület vízválasztóján és belső és külső Erzsébetváros határán, ami elválasztja a Király utcát a Városligeti fasortól és a Rottenbillert a Király utcától, szóval a Lövölde téren mindig ősz van. Minden évszakban ősz.

A Lövölde tér földrajzilag már nem Csikágó, de távolságban és életérzésben annál szorosabban kapcsolódik hozzá.

Főleg a Rottenbiller utcai oldala. Egyrészt itt meghagyták a zöldségesbolt régi homlokzatát, másrészt van itt egy kirakat, ami kellemes szürrealitással fűszerezi meg az erre járók mindennapjait.

Nem akármilyen kirakat ez ugyanis. Évek óta megvan már, de folyton változtatja magát, és nem használati tárgyak jelennek meg benne, hanem különféle installációk.

Forrás: Cairo Contemporary Facebook oldala

Én úgy jártam vele, ahogy az egyszeri ember járhat, és ahogy járni is kell. Rendszeresen elmentem mellette, és mindig felkaptam a fejem rá, de annyira sosem, hogy rendesen utána is nézzek, mi ez az egész. De a kirakat kitartó volt, szépen követett a tudatalattimban, és bár előtte is többször posztoltam róla, kora ősszel eljutottam addig, hogy végre elkezdjek gondolkodni, mi is az, ami újra meg újra felbukkan benne, és azon is, hogy mindez miért történik, és mi áll emögött.

Törtei Lilla ‘Kenyérember’ című installációja kapcsán kezdtem az alkotóval csetelni, onnan egy ugrás volt, hogy kiderítsem, a kirakat a Cairo Contemporary Alapítvány tulajdona, akik 2023 nyara óta dobálják a környéken áthaladók idegrendszerét művészeti impulzusokkal.

Kenyérember.

Ezek mellé szoktak tenni a sarokba egy rövid leírást is, de ennyi, a többi ránk van bízva. Egyetlen snitt, egy kis borzolás az agynak, illeszkedés a Lövölde tér finom szürrealitásába, és egyben kiemelkedés is belőle.

Olyan ez a kirakat, mint egy szezonálisan változó koktélkülönlegesség az ezer éve megszokott törzshelyen, vagy a Tescoban az egzotikus áruk polcsora.

Hol kétkilós kenyerekből formázott figura, hol mindenfelé lógó kötelek, hol kisebb-nagyobb kövek, hol savanyúságok pszichedelikus kavalkádja, hol meg fura, tollas lények jelennek meg benne, és néznek ránk szelíden. Mi pedig reagálunk, így vagy úgy. Fotózzuk, kinevetjük, elborzadunk, vagy csak úgy teszünk, mintha nem vennénk tudomást róla.

Nem kell múzeumba mennünk, hogy művészetet lássunk, mert a művészet jön oda mellénk az utcán, amíg állunk a pirosnál vagy megyünk (szaladunk) ügyes-bajos dolgaink után. A kirakat nem túlságosan nagy üvegkockája a teljes szabadság terepe, nincs összefüggés az egymást pár havonta váltó installációk között. A művészek, akik megkapják a teret, meghívásos alapon jönnek, és ők döntik el, mivel töltik fel a Lövölde tér akváriumát.

Nekem ez nagyon tetszik. Meggyőződésem: ahogy egy környéket is azzal lehet jobbá tenni, ha egyszerűen bemutatjuk saját magunk számára és megpróbáljuk értelmezni, más üzeneteket is így lehet a leghatékonyabban átadni az embereknek - szó szerint ki kell tenni a kirakatba.

Raktárkészlet.

Azért kell kitenni oda, mert ott ér igazán célt. Galériába, múzeumba, színházba, hangversenyterembe az megy be, aki akar. Vagy aki tud, a mai világban, sajnos. De aki tud, és önszántából bemegy, az már akarja, már nyitott rá, legalább egy kicsit. Ez a kirakat viszont arra is hat, aki zárva van, talán abban is elindít valamit, ha csak öt percre is. Többet ér bárminél.

És lehetne több ilyen, nálunk Csikàgóban is, annyi az üres, magára hagyott üzlethelyiség, és az abban álló kirakat. Sokszor ennyi pont elég lenne. Hogy jössz, mész, és hat rád.

Ja, és hogy miért Cairó? A Lövölde téri egykori legendás Cairó kávéház emlékére.

Mert a dolgok kapcsolódnak, szerencsére.

Leírás.