Vasárnap

Máriafürdőnél szállunk fel a kora délutáni IC-re. Nincsenek sokan, pláne nem első osztályon. Gyorsan megtaláljuk a kupét, csak egy konszolidált fiatal pár ül benne. Fiú, lány, szemüveg, tomtom cipő, krémszínű cuccok. Ügyet se vetnek vihogásunkra, a fiú a laptopjába mélyed, a lány összehúzott szemekkel nyomogatja a telefonját.

A srác valahol Fonyód után néz fel először a képernyőről. Látszik, ahogy a kurzorja idegesen ugrál az excel tábla egyforma, helyenként színezett téglalapjai között. A vonat tompa zakatolásától alig hallhatóan, indulattalanul motyogja maga elé: - Az elmebeteg Gyurit nem hívjuk meg.

A lány leteszi a telefont az ölébe, ő is felnéz. Mélyet sóhajt, lassan fújja a levegőt, idegesen ránt a haján. - Muszáj - válaszolja rekedten.

- Nem muszáj - feleli a srác kapásból, állva a lány tekintetét.

- Nagyanyádat is meghívtuk - vált taktikát a lány. Pár másodperc csend.

- Az más. Ő közeli rokon. - A srác még nyomatékból hozzáteszi - És nem alszik ott.

Hosszú csend Siófokig. A fiú közben jobb híján becsukja a laptopot, előveszi a telefonját. Elintéz pár diszkrét hívást, aztán maga elé meredve szórakozottan annyit mond: - Erikáék a gyerekekkel jönnek.

A lány, mint akit villámcsapás ért. - A vacsorára is? - húzza fel a szemöldökét.

- Igen - feleli a srác színtelen hangon. - Megpróbáltam lebeszélni őket, de nem ment.

A lány idegesnek látszik.

-Akkor át kell variálni az ültetést. Majd esznek Osziékkal.

- Aha, persze - grimaszol a srác.

- Tudsz jobbat? - mered rá a lány. A fiú nem válaszol, nézi a tájat. Csak akkor fordul újra a lány felé, amikor a Balaton eltűnik a látóhatárról. Békítőleg rákérdez: - Nem vagy éhes?

- De - válaszolja fásultan a lány - Ma még kábé semmit nem ettünk. - Békítőleg ő is hozzáteszi: - Rendeljek valamit Woltról? Mire hazaérünk megjön.

Komoly arccal odanyújtja a mobilját a fiúnak, az pötyög rajta valamit, visszaadja. A lány is beírja a magáét, majd mogorván a képernyőre mered, hangja csattan, mint az ostor. - Nyolcezer? Minek kell neked ennyi minden?

A fiúnak kínos, a padlót nézi, úgy válaszol: - Múltkor is ennyi volt, nem emlékszel? Ennyibe kerül.

A lány nem válaszol, puffog magában még egy kicsit, a fiú próbálja elsimítani a dolgot. - Kell a kártyám? - kérdezi. A lány fel sem néz.

A vonat hamarosan becsattog előbb Kelenföldre, aztán lomhán a Délibe is. Leszállásig meg sem szólalunk.

Kép: Unsplash/Andy Pierce

Mózes

A Mózesben az egész neoplatonikus filozófia benne van. Mondja sógornőm szilvamagozás közben. A szilvát a cserkeszőlői kertben szedték, legalább tíz vödörrel. Mi segítünk kimagozni. Közben iszogatunk.

Kábé 30 üveg lekvár lesz. Mondja Klári. Tavaly kevesebb szilva volt, de nagyobb szeműek. Akkor két nap alatt kimagozta egyedül. Klári hatvanhét éves, tavaly volt háromszoros bypass műtéte. Nem szeretnénk ha idén is egyedül magozná ki két nap alatt.

Michelangelo nem akarta elvállalni a Sixtusi kápolnát, folytatja sógornőm. Inkább szobrásznak tartotta magát, mint festőnek. De muszáj volt elvállania, mert II. Gyula pápa megfenyegette, hogy összetöreti az embereivel a Mózest.

A körmeimre nézek. Lilák a szilvalétől. Michelangelo harminc évig faragta a Mózest. Tök egyedül csinálta és a márvány elég kemény. Közben elvállalta a Sixtusi kápolnát is, meg még ezt-azt.

Éjfélre végeztünk a szilvával. Az utolsó vödörre Klári azt mondta, ne álljunk neki, belevágja a cefrés hordóba.

Képzeletbeli beszélgetés

Puhosak vagyunk. Mondta az egyik nő. Negyven százalék a testzsírom a felmérés szerint. Mondta a másik. Nekem csak harminchat. De alacsonyabb vagyok. Mondta az egyik. Ez borzasztó. Mondta a másik. Pedig nem is eszünk semmit. Mondta az egyik. Nem, és vannak izmaink, az edző is meglepődött. Mondta a másik. Én heti kétszer fogok járni, mondta az egyik. Legalábbis amíg itthon vagyok a nyáron. Én heti egyszer, aztán meglátom, mennyire tudom megoldani gyerek és munka mellett. Mondta a másik. Iszunk egy sört? Mondta az egyik. Igyunk. Mondta a másik.