Városliget, a Lizsé
Az egyik nagy kedvencem, Budapest megkerülhetetlen, átalakulóban lévő része. A Városliget tisztán 80 hektárnyi zöld területe számomra mindig különleges volt és maradt, összeszedtem hát, amit tudok róla - hiszen Csikágóhoz tartozik akkor is, ha közigazgatásilag még a hetedik kerülethez sincs semmi köze. Mégis karnyújtásnyi a távolság, napi szinten felkeressük, pláne most, általános lezárások idején, amikor minden korty friss levegő és minden, madárcsicsergésben megtett méter számít. A ligetnek, Budapest első közparkjának nemcsak a múltja, a jelene is épp elég izgalmas ahhoz, hogy bővebben foglalkozzunk vele.
Figyelem, #tldr, a végén bónusz videóval a legkitartóbb olvasóknak!
A szubjektív liget-portré
Nem is lehetne ennél szubjektívebb, hiszen életem első igazi Budapest élményét adta, akkor, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy valaha itt élek majd. Alig voltam több hatévesnél, osztálykirándulásra mentünk. Előtte is jártam már Pesten, de egy családi utazásnak sem olyan erős az emléke, mint ennek, amikor nyüzsgő gyerekközösség vett körül - fejenként egy szülő kísérővel - akikkel együtt zötykölődtünk fel a lomha, füstös buszon, kibolyhosodott műbőr üléseken. Bámultuk a mellettünk elsuhanó házakat, a hatalmas várost, kirohangáltuk magunkat a lucernaszagú állatkertben, az ezer színben vibráló Vidámparkban, és persze elájultunk a nagycirkusz gyerekszemmel hihetetlenül látványosnak tűnő, magával ragadó előadásától - akkor láttam életemben először fényes anyagú testszínű harisnyát és neonzöld macskanadrágot - de emlékszem a ligeti tóban hempergő kacsákra, a szökőkútra, a lábunk alatt, a mélyben dübörgő földalattira, a Széchenyi fürdő hatalmas méreteire (azt hittük, palota) és a mindenütt elterülő nagy, zöld parkra a vattacukor, perec-, lufiárusokkal. A szülők legalább annyira élvezték ezt a napot, mint mi, egyik eufóriából a másikba eső gyerekek, még a mesebeli külsejű Vajdahunyad várába is elmentünk, ahol a legnagyobb élményt Anonymus misztikus alakja jelentette.
Ez nem egy festmény, ez a színtiszta valóság!
Mocsárból angolpark
A Városliget helyén valaha erdő és mocsár állt. Első említést a Tatárjárás kapcsán tettek róla egy kisebb ütközet helyszíneként, később IV. Béla a területet apácakolostornak adományozta. Évszázodokon át pusztult, főleg az itt rendezett országgyűlések nyomán, ami rengeteg ember elszállásolását és élelmezését jelentette - gondoljunk csak a mai fesztiválokra. Az elmocsarasodás is részben ennek a jelenségnek volt köszönhető: a letaposott növényzet romjaira a dunai szél lassanként befúlyta a folyóhordalékot, lassú süllyedést és nedvesedést elindítva. A terület Mátyás király idejében újult meg először, itt rendezte be ugyanis kedvelt tevékenységéhez, az agarászáshoz szükséges vadaskertjét. Később megint hosszú tetszhalotti állapot következett be a liget történelmében, a török uralom alatt lényegében senkiföldjének számított. Hol az egyház, hol Pest városa pereskedett érte, hogy aztán azon túl, hogy legelőnek használják - a liget egyik korabeli neve Ökrösdűlő volt - ne csináljanak vele semmit. Egészen a 18. századig.
A Városligeti tó réges régen. Kép: Pinterest
Akkoriban, a kései 1700-as években az általános erdősítést törvény írta elő, de a főváros igyekezett szemet hunyni a betartatás felett, mert kevés volt a legeltetésre alkalmas terület. II. József, a Kalapos király azonban szigorúbb volt, mint Mária Terézia: hatalomra kerülése után a városvezetést lecserélve körmére nézett a beruházásoknak, így kénytelen-kelletlen elindult a liget csatornázása, a sétautak kialakítása és a mocsarak megszüntetését célzó erdősítés. A dolog, a jelen állapotokhoz hasonlóan elég lassan haladt, a városvezetés éveken át pro-kontra érvekkel dobálózott arról, hogy érdemes-e kiépített mulató- és kirándulóhellyé alakítani a lakosság körében is egyre népszerűbb, alakulóban lévő mezőket. A tulajdonosi huzavonák, be nem tartott ígéretek mentén a korai 1800-as években tyúklépésben zajló, meg-megakadó fejlesztések alatt szigetek bukkantak fel a mocsárból, sétányok indultak a frissen telepített platáncsemeték között, sőt, még szőlőkarók telepítése is tervbe került. Ennek az elképzelésnek - aminek ötletgazdája egyébként Rumbach Sebestyén, a maga korában igen népszerű, jómódú, sokat jótékonykodó orvos volt - aztán maga a természet tett keresztbe, amikor egy kútásás során kéntartalmú gyógyvíz tört elő a földből, megalapozva ezzel Budapest első gyógyfürdőjét a liget délnyugati csücskében, a Podmaniczky utca végénél.
A platánok szó szerint megkerülhetetlenek a ligetben évszázadok óta - kivéve, ha az út mellett állnak őrt amíg bringázol
A beruházások végül a városvezetés 1813-as pályázatának győztese, Nebbien Henrik műkertész terveinek nyomán szökkentek igazán szárba, aki aprólékos kutatómunkát végzett, mielőtt belefogott erős lábakon álló, grandiózus víziójának: egy igazi, hamisítatlan angolparknak a megvalósításába, amely az elképzelések szerint az egész fővárosi lakosság pihenését és szórakozását célozta meg.
Lizsé in the making
Ahogy azt mindannyian tudjuk, nincs olyan építőipari beruházás a szimpla lakásfelújítástól az autópályáig, ahol ne ugranának meg menet közben, titokzatos módon a költségek - így volt ez akkoriban is. Aki a Városliget mai alakulását valamennyire is nyomon követi, azt nem éri meglepetésként, hogy a projekt kivitelezése az 1800-as években is zavaros anyagi körülmények között folyt. Itt-ott le kellett menet közben nyesni a tervekből, sőt, József Nádor még adakozásra is felszólította Pest lakóit a közjó érdekében, különös tekintettel az arisztokráciára - magyar szemmel nem meglepő módon csekély sikerrel. Ami pénz bejött, azt is inkább a polgárság adta össze, az arisztokrácia szívesebben költött kacsavadászatra. Végül kölcsönökre is szükség volt a folyamatos építkezéshez, átalakításokhoz, ültetésekhez, töltésekhez, földmunkálatokhoz. Az összeg törlesztését az elkészült részekre folyamatosan érkező mutatványosok, körhintások, kocsmárosok és vendéglátósok bérleti díjából fedezték.
A közpark hivatalos bejárata a Városligeti Fasor meghosszabbításának szánt Körönd, más néven Rondó lett. Három párhuzamos útjával a kellemes sétány először a környékbeliek, majd az 1832-ben elindult omnibuszjáratnak köszönhetően a szegényebb és távolabb élő városlakók körében is kedvelt találkozóhellyé vált. Aki akart, egyre könnyebben kijuthatott Budapest legmenőbb szórakoztatóközpontjába friss levegőt szívni, korzózni, sörözni, egyszóval Lizsézni, már amikor lehetősége nyílt rá.
Körönd avagy Rondó avagy Korzó. Fotó: Fortepan, Klösz György
A kibontakozó szabadidősködés télen-nyáron folyt, egyre többen és többet látogatták a népszerű kiránduló- és rendezvényhelyszínné váló parkot. A folyamat először az 1849-es szabadságharc alatt, az ún. tavaszi hadjárat során szakadt meg, amikor a budai vár akkori parancsnoka, Heinrich Hentzi májusban ágyúztatni kezdte Pest lakosságát, sokakat a ligetbe való menekülésre késztetve. A szabadságharc leverése után viszont újraindult az élet, az 1860-as évektől az 1890-es évek végéig megnyílt az állatkert, majd a Fővárosi Nagycirkusz elődje, nyáron csónakáztak, télen korcsolyáztak az emberek a felújított, korszerűsített tavon. Kioszkok, kocsmák, vendéglők, bábszínház, körhinta, cirkusz, vurstli, és a kiépített Stefánia korzó szolgálta a nép felhőtlen szabadidejét a cselédektől a nemességig, értelmiségiek, művészek, a kor celebritásai adtak egymásnak találkozót a cseperedő platánfák alatt. A korszak egyik csúcspontja kétségkívül az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat volt, ekkor készült el a kisföldalatti, a Műcsarnok, a Vajdahunyad Várának első verziója, és a Hősök terét is elkezdték alapozni, áthelyezve az ott működő artézi kutat, és megejtve ezzel a később ikonikussá váló Széchenyi Gyógyfürdő első kapavágását.
A grandiózus fesztivál elhozta a liget országos ismertségét és népszerűségét.
Érdekesség még, hogy ekkoriban a földalatti a Hősök terét elhagyva még a felszínen közlekedett, aminek ma is látható emléket állít a Wunsch Róbert-féle, gyönyörű vasszerkezetes híd - itt olvashattok róla bővebben.
Hősök tere részlet.
A csúcstól a mélységig - és vissza?
Úgy tűnt, a liget fejlődésének semmi sem szabhat határt. Az épülő Hősök tere, a szaporodó, kiváló gyűjteményekkel telepakolt múzeumok, a születőben lévő Vidámpark és Széchenyi Fürdő, valamint a meglévő látnivalók folyamatos fejlődése és bővülése komoly tömegeket vonzott a földalattinak köszönhetően a város vérkeringésébe immár aktívan bekapcsolódó közpark-központba. A mindent behálózó növényzet között futó árnyas sétányok élénk zsibongását az I. Világháború sem tudta tartósan visszavetni: a terület - az ország társadalmával, kiterjedésével és gazdaságával ellentétben - ekkor nem szenvedett komoly károkat. Az élet gyorsan talpra állt, az elszenvedett traumákat gyógyítani igyekvő húszas évek már újra a boldog békeidőket idézték, a fejlődés folytatódott. Ekkor lett a Széchenyi valódi fürdőkomplexum, ekkor vált hihetetlenül népszerűvé a korcsolyázás mint szabadidős sport, kialakult a liget ma is ismert arculata, ez volt a Gundel étterem egyik nagy korszaka.
Vurstli már nincs, de Főzdefeszt éppen volt.
A Második Világháború bombázásai és a méltatlan, kegyetlen, mindent legyaluló budapesti ostrom azonban szó szerint romba döntötték a lizsé polgári tündöklését. A komoly bombakárokon túl a Liget harci területté vált, géppuskafészkekkel, öldöklő küzdelemmel, véres támadásokkal, aminek szomorú mementói az időről-időre előkerülő rozsdás bombák és tömegsírok. A nem is nulláról, mínuszból induló ország fővárosának emblematikus közparkja ehhez képest ismét egészen gyorsan regenerálódott, ha nem is feltétlenül botanikai értelemben. A romok eltakarítása évekig húzódott, de a Szecska, az Angol Park (Vidámpark) már 1945 nyarán kinyitott, ellentétben az Állatkerttel, aminek szinte a teljes állománya elpusztult a bombázások és az éhező lakosság kétségbeesett akciói nyomán. Ekkoriban, a háború után nem levegőzni, lígézni vágyók, hanem egyszerű mosóasszonyok jártak a liget elpusztult, szétlőtt fái között: mivel nem volt melegvíz a legtöbb háztartásban, a fürdő kivezetett hőforrásainál végezték el a heti nagymosást.
Ő ma már nem jön elő. Fotó: Hampage
Az élet tehát újra utat tört, de a liget többé sosem lett ugyanolyan. Akkor sem, ha minden újjáépült, sőt, több is: a kommunista diktatúra jelképeként a túlméretezett Felvonulási téren - a korábbi rondó helyén - megjelenő, gigantikus Sztálin szoborról akkor még senki nem tudta, hogy 1956-ban teljesíti majd be történelmi szerepét.
Miközben kiegyenesedtek a bombázásban megcsonkított épületek, megszűnt minden, ami a valaha-volt polgári jólétre vagy a vallási hagyományokra emlékezetett a ligetben és környékén. A mutatványosok a Hősök tere múzeumainak magyarok keze nyomán született alkotásaihoz hasonlóan eltűntek, államosították a vendéglőket, kioszkokat csakúgy, mint a szórakoztatóipari létesítményeket, a terület pedig hamarosan kapitális, mindent letaroló tömegrendezvények helyszíne lett. A Felvonulási téren tartott díszszemlék mellett innen indultak a Május elsejei menetek, és a BNV, azaz a Budapesti Nemzetközi Vásár is egyre nagyobb embersűrűséget vonzott, később, a hetvenes években át is telepítették Kőbányára.
Itt ált valaha a Körönd. Aztán semmi. Aztán Sztálin. Aztán semmi. Aztán…
A BNV elköltözése után kiállítóteréből bulihellyé avanzsált a Pecsa, a Petőfi Csarnok, és büfévé alakult a ma is üzemelő Pántlika, ami eredetileg a vásár látogatói számára szolgált információs pontként.
Mindezzel együtt sincs mit szépíteni a liget romos állapotán, ami a rendszerváltásig nem sokat változott, hiszen mindenki használta, de nagyon kevesen tettek érte. A Rákosi-korszak rendezte felvonulások kikoptatták a növényzet nagy részét, a Kádár-éra autómániája benzingőzzel és parkolóhelyekkel árasztotta el a területet, bár azt is meg kell jegyezni, hogy történt némi parkosítás is a hetvenes években. Facsemetéket ültettek, megépült a Kis Botanikus Kert, a Vakok Kertje és az eredetileg a millenniumi ünnepségekre emelt, akkoriban már elég lepusztult Olof Palme Házzal szemben (akkoriban épp Magyar Alkotóművészek Háza, de volt annak idején hadikórház is) kinőtt a földből a Királydomb. Nevét az 1983-as István, a király helyi bemutatója után kapta, előtte Szánkódombnak hívták, nem alaptalanul - évtizedek óta, a mai napig ott szánkóznak telente a környékbeliek, már ha épp van hó.
Királydombi szánkózás as its best. Évente egyszer :(
Akárhogy is, a kilencvenes évek kapujában, amikor először megpillantottam a Liget turistásabbik arcát az Állatkerti Sétányon, biztos, hogy nem régi fényében tündökölt, mégis első pillantásra tetszett. Még egy multkulti, ma is kristálytiszta emlékem kötődik ehhez a naphoz: a Városligeti tó partján láttam életemben először ázsiai embert, az egyik napsütötte, kopott padon olvasó lány személyében. A ligetes élmények hatására merült fel bennem először, hogy milyen izgalmas lenne itt lakni. Elképzeltem, hogy én is olvashatnék itt a tó partján, ahol az aszfalt alatt metró dübörög, a szél a tóból az orromba fújja a fürdő vizének kénes szagát, és minden nap mehetnék a cirkuszba, a Vidámparkba, az Állatkertbe, meg strandolni.
A végeláthatatlan építkezések kora
Az élet úgy hozta, hogy évtizedekkel később ez a vágyam például megvalósult. Először mint belső hetedik kerületi lakos jártam ki rendszeresen futni a liget másik, Csikágón keresztül megközelíthető oldalába. Aztán felfedeztem a kerület nagykörúton túli, kisvárosias, mégis mindenhez kőhajításnyira lévő, sokszínű környékét, és már napi szinten megfordultam a poros sétányokon, kocogtam a vastag gyökerű fák között. Volt, hogy ott talált meg a napvirradat valami buli után, és később a babakocsit is ott tologattam. A tóparti olvasásra azóta se nagyon került sor, mert az Állatkerti Sétány kiesik a fő közlekedési útvonalaimból, de már egyébként is jobban szeretem a liget Dózsa György felőli részét és a Hősök terét, amik mára az életem mindennapos szövetét alkotják. Jelenleg főleg játszótéri anyukaként, hobbisportolóként, nyaranta fröccsfogyasztóként lizsézek, és figyelem érdeklődve, mivé alakul ez az egész.
Kedvenc helyünk a Kertem volt, ami itt épp az (akkori) Olof Palme Háznál üzemelt.
Mert hogy a liget épp újradefiniálja magát, az nem kétség. Sokszor eszembe jut, az itt felcseperedő fiamnak vajon milyen emlékei lesznek a végeláthatatlan építkezésekről, arról, hogy ahol két éve még játszótér volt, ma BMX-pálya és mászófal van, hogy az Olof Palme Házból Millenium Háza lett, vagy hogy mennyit, de mennyit jártunk az évről-évre különböző városligeti pontokon feltűnő Kertembe, ami helyett most Zöld Küllő, Léghajó és Millenium Háza-beli fine-dining étterem van. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy tele vagyok szkepticizmussal. Örülök a rekortános futópályának, örülök a nagyjátszónak, örülök annak, hogy végre valaki felismerte a tömegsport jelentőségét, és tett is érte: a street workout, kispályás foci, kosár-, röpi- és asztalitenisz pályák teljes kihasználtsággal pörögnek, így az egykor szebb napokat is látott közpark napról-napra jobban hasonlít a részemről imádott new yorki - persze minden szempontból igen távoli - rokonához.
Ligetben cseperedő palánták, a földtúrás-korszak előtt
Épp ezért valóban kíváncsian várom a folytatást. Addig pedig, ha tehetem, a kisjátszó és a Királydomb közötti területen heverészve hallgatom a gyerekzsivalyt, nézem a boldogan ugrándozó kutyákat, és találgatom, hogy a park felett elhúzódó légifolyosón ereszkedő-emelkedő gépek honnan-hová tartanak - hogy legyen inspirációm, ha majd újra lehet utazni.
Pántlika. Mennyire menő!
Persze akárhová megyek is, a végén általában visszatérek, hiszen valamiért az első pillanattól fogva kötődöm ehhez a több mint 80 hektárnyi területhez. Szeretem a benne élő történelmet, szeretem az izgalmas jelenét, a nyüzsgő flórát és faunát és az abban nyüzsgő embereket. Meg persze a legjobban azt, hogy annyira közel van. Szóval, gyertek a ligetbe! Csak ne majáliskor. HAHA!
Régi, csodás képek a Ligetről »» itt ««
A cikkben szereplő jelöletlen fotók: @zemintzoltan
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rosliget
https://nlc.hu/foto/20141120/a-varosliget-tortenete/
https://pestbuda.hu/cikk/20180628_igy_vilagitottak_a_ligetben_regen
