Kemping

A kempingben megáll az élet.

Nemcsak amiatt, mert nincs wifi sehol, a távolságok pedig kicsik. Az ember laptopot eleve nem hoz magával, fél nap után rájön, hogy telefon is felesleges. A parton lakik, ahol nincs más, csak tucatnyi árnyalatban játszó, kékeszöld víz, napszítta nád, barna föld meg a hol vakító, hol haragosan sötétlő ég. A madárcsicsergést csak a gyerekzsivaj írja felül.

Az ember így egész nap papucsban sétál a sátrak, a vizesblokkok meg a part között, reggeltől estig. Órákon át ebédel, nagyon nagyon lassan és körültekintően, ahogy kell. Aztán szöszöl a grillezéssel, mert jólesik neki. Fontos kérdéseket vitat meg az évente egy-két alkalommal látott règi barátokkal. Az idő, mint fogalom megszűnik, visszatér a barlangi lét, csak a nap állása, illetve jelenléte az, ami befolyással bír bármire. Mindig vizesek a fürdőruhák, a gyerekek mindig éhesek és sosem ülnek le. Ha szakad az eső, annál inkább nekiindulnak.

Az ember vállat von, három nap után semmin nem idegesíti magát, a kempingezés szép lassan lecsiszolja róla a nagyváros mocskát. Maradnak a színek, a szagok meg az emlékek. Majd jövőre megnéz valami mást is, mondogatja. Aztán tudja, hogy úgyis itt fog kikötni, a parton, hogy tovább figyelhesse a kékeszöld víz tucatnyi árnyalatát.